Féltucat új mobillal jelentkezett a Doogee

0

A Doogee is részt vett a barcelonai Mobile World Congress kiállításon, a gyártó elő is rukkolt hat vadonatúj okostelefonnal. Ezek közül három hagyományos, három pedig strapabíró kialakítást kapott.

Az ellenálló burkolattal szerelt új modellek a V Max Play, a Blade GT Ultra és az S200 Plus névre hallgatnak. A Pure 70 és Pure 70 Pro modellek pedig a gyártó első, négyszeresen ívelt kijelzővel szerelt okostelefonjai, amelyekhez betársul a Moment 60 is, ami egy hagyományos(abb) kialakítású, de projektorral felvértezett különlegesség.

Doogee V Max Play

Ez tipikusan az a készülék, amire az “akkumulátorbajnok” szót kitalálták, ugyanis egy 22 000 mAh-s teleppel, illetve kempinglámpákkal felszerelt drabális mobilról van szó. Hogy a felszereltségen csavarjanak egyet, a Doogee még beépített projektorral is ellátta. A mobil borítása alá MediaTek Dimensity 7300 lapkakészlet került, 12 GB RAM-mal és 512 GB belső tárhellyel megfejelve.

A hátlapra 108 megapixeles kamerát, a kempinglámpa mellé pedig még hangulatvilágítást is szerelnek, amely plusz fényforrást jelenthet a kempingezők számára. Megfordítva a mobilt, egy 6,78 hüvelykes, Full HD+ felbontású képernyővel nézhetünk farkasszemet, amely támogatja a 120 Hz-es képfrissítési frekvenciát.

Szoftveresen egy picit le van maradva a telefon, mert Android 14-et futtat, de valamelyest kárpótol bennünket a Bluetooth 5.4, illetve az a rakás mesterséges intelligencia funkció, amely a készülékkel érkezik. A gigantikus telep ellenére a Doogee V Max Play “mindössze” 12,35 mm vastag, és a projektor mellett még egy 20 megapixeles éjjellátó kamera is kiemeli a hasonló ajánlatok közül. A már említett telepet 33 wattos töltéssel lehet táplálni, ráadásul a fordított, 15 wattos töltés is támogatott, vagyis ha ezt a készüléket megveszed, nemcsak egy új mobilod, hanem egy powerbanked is lesz.

Doogee Blade GT Ultra

A Blade GT Ultra a gyártó szerint a legkönnyebb és legvékonyabb strapamobil a piacon, annak ellenére, hogy 10,5 mm vastag,. Akad pár közös vonás is az előző modellel, például a belsejükben zakatoló Dimensity 7300 lapkakészlet, illetve az 512 GB-os háttértár, de az operatív memória ebben a mobilban már 16 GB-os.

Habár a korai promóciós anyagokon a hátlapi kamera 100 megapixelesként volt jegyezve, valószínűleg egy 108 megapixeles modulról van szó, amely pixelösszevonás révén 12 megapixeles fotókat lő.

A Doogee Blade GT Ultra hátlapján dinamikus fényforrások találhatóak, amelyek nem gyengén a Nothing mobiljait idézik, de végső soron a nagyoktól nem szégyen nyúlni. Ezek képesek jelezni az alacsony akkumulátor töltöttséget, az értesítéseket, de csak simán villogni is lehet velük – érted, villogni. Az okostelefont a gyártó szerint kifejezetten az olyan strapabíró készülékek iránt rajongó fogyasztóknak tervezték, akik a mecha dizájnt is imádják. A készülék a stílus, a teljesítmény és a strapabírás tökéletes keveréke – állítja a Doogee.

Doogee S200 Plus

A Doogee S200 Plus is a mecha dizájnt viszi tovább, de a sztorin úgy csavarnak, hogy a hátlapra egy másodlagos megjelenítőt szereltek a gyártó munkatársai.

Ez egy 1,32 hüvelykes, 60 Hz-es AMOLED panel, 466 x 466 képpontos felbontással. A Doogee S200 Plus belsejében MediaTek Dimensity 7300 chipset duruzsol, amely fejlettebb, mint az S200 alapmodellben található Dimensity 7050.

A tárhely is csaknem kétszeres, 512 GB-os, ezeken kívül megkapjuk még a 100 megapixeles elsődleges kamerát és a 120 Hz-es előlapi megjelenítőt. Az okostelefont fekete, vörös és pezsgőarany árnyalatokban értékesítik majd, de mielőtt beruháznál rá, jobb, ha tudod, hogy ez egy 19,1 mm vastag, drabális mobil lesz, szóval még véletlenül sem konkurál majd az iPhone 17 Airrel.

Doogee P70 és P70 Pro

A szóban forgó készülékek nagyjából ugyanazt a kialakítást kapják, és az előlapjukra kerülő 6,73 hüvelykes AMOLED panel is megegyezik. A megjelenítő mind a négy oldalról 2,5D-ben ívelt, és támogatja a 120 Hz-es képfrissítési frekvenciát.

Az alapmodell burkolata alá Dimensity 7050, a Pro variánsba pedig Dimensity 7300 kerül. A telefonok hátlapjára 50 megapixeles elsődleges, 8 megapixeles nagylátószögű, valamint 2 megapixeles makró modult szerelnek.

A Pro modell esetében még egy 8 megapixeles periszkópos telefotó egységgel is számolhatunk, 5x optikai nagyítással. Az okostelefonok belsejébe 16 GB RAM kerül, a háttértár az alapmodellnél 512 GB, a Pro változatnál pedig 1 TB. A készülékek energiaellátását egy 5000 mAh-s akkumulátor biztosítja, amely támogatja a 33 wattos töltést. A felszereltség részét képezi még egy kijelző alá szerelt ujjlenyomat-olvasó is.

Doogee M60

Azoknak, akik szeretnének projektort az okostelefonjukban, de a strapabíró kialakításra nincs szükségük, kiváló választás lehet a Doogee Moment 60, vagy M60 névre hallgató újdonság. A beépített kivetítő 76 ANSI lumen fényerővel és 854 x 480 pixeles felbontással dolgozik, egészen 2 méteres hatótávolságon belül.

Habár a telefon nem strapabíró, így is elég vaskos a maga 9,5 mm-es keresztmetszetével. Ennek a kialakításnak a nagy részét egy olyan hűtőrendszer képezi, amely 30 dB alatti zajszinten működik. Ennek köszönhetően a gyártó szerint a készüléket irodai vagy hálószobai környezetben is gond nélkül lehet használni.

A Doogee M60 6,79 hüvelykes HD+ megjelenítővel bír, hátlapjára 50 megapixeles elsődleges kamera kerül. Önarcképeket készíteni pedig az 5 megapixeles szelfikamerával lehet. A hardveres alapokat Unisoc T606 lapkakészlet biztosítja, amelyhez 8 GB RAM és 256 GB háttértár tartozik. A szoftveres frontot Android 14 tartja, az energiaellátást pedig egy 5000 mAh kapacitású akkumulátor végzi, amely támogatja a fordított töltést.

A készülékek hivatalos árait egyelőre nem közölték, de sejtésünk szerint hamarosan erre is sor kerül majd. A barcelonai sajtótájékoztatón még szó volt a Moment 60 Pro és Moment 60 Max mobilokról is, de egyelőre róluk sem érkezett hivatalos információ.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid