Fotó: teljesen úgy néz ki a Galaxy S27 széria, mint az iPhone-ok kínálata korábban

0

Már nagyjából kiszivárgott, hogy hogyan néznek majd ki a Galaxy S27 mobilok, most viszont érkezett egy érdekes fotó, amin egymás mellett látható a négy készülék hátlapi kinézete.

Igaz, csak tokokról van szó, de így is remekül látszanak a méretarányok, illetve hogy alapvetően 2×2 telefont kapunk, két különböző dizájn, két eltérő méretben.

Pontosan olyan lesz a Samsung 2027-es kínálata, mint korábban az iPhone-ok, két alap, illetve két “Pro” modell, csak a Samsung Ultrának nevezi a Pro Maxot. Persze azóta már az Apple stratégiát váltott, tavaly a Plus helyett Air jött, idén meg már nem is lesznek alap modellek, csak két Pro, illetve az új “Fold”, ami az iPhone Ultra nevet kapja.

Visszatérve a Samsungra, a Galaxy S27 és az S27+ megtartja a szokásos dizájnt, vagyis a kamerák egy ovális, függőleges szigetre kerülnek. Íme egy korábbi renderelt kép:

Samsung Galaxy S27

A Galaxy S27 Pro, illetve az S27 Ultra viszont új kialakítást kap, széles hátlapi kameraszigettel, és négy helyett immáron csak három kamerával.

Samsung Galaxy S27 Pro és S27 Ultra (forrás: AndroidHeadlines)

Neked hogy tetszik az új Galaxy S27 széria?

Források: AndroidHeadlines, EVleaks

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid