Friss infók a Samsung Galaxy Note 10-ről

0

A napokban több új információ, pletyka is napvilágot látott a Galaxy Note 10-ről, sőt, egy friss kép is érkezett, ezeket szedjük most össze röviden.

Az egyik érdekes új infó sajnos nem annyira pozitív, ugyanis a legfrissebb kiszivárgott hírek szerint a kisebb méretű Note 10 variáns mindössze egy 3400 mAh-s aksit kap. Ez már csak azért is szomorú, mert az előd, vagyis a Note 9 egy 4000 mAh-s teleppel rendelkezett, ami már sokkal korrektebbül hangzik. Persze ne felejtsük el, hogy lesz egy nagyobb változat is (talán Note 10 Pro), ami állítólag 4500 mAh-s aksival jön.

A kisebb modellt egyébként egy 6,28, a nagyobbat pedig egy 6,75 colos kijelzővel szerelhetik, vagyis elég jelentős méretbeli különbség lesz a két változat között, ami indokolhatja azt, hogy az akkumulátorban is nagy eltérés legyen.

Egy másik érdekesség, hogy a Samsung nemrég bemutatott két új töltésvezérlő chipet, amelyek akár 100W-os (20V/5W) gyorstöltést is lehetővé tesznek USB-C porton keresztül. Mivel a tömeggyártásuk is hamarosan megindul, így sokan azt feltételezik, hogy már a Note 10-et is 100W-tal lehet majd tölteni, de erre azért elég kevés az esély. Túl nagy ugrás lenne a jelenlegi megoldásokhoz képest, főleg a Samsung esetében, amely eddig leginkább 18W-os technológiát használt (még az S10 modelleknél is, kivéve az 5G-s változatot). A Note 10-et ennél valószínűleg gyorsabban lehet majd tölteni, de a korábbi hírek 25W-ról, illetve 50W-ról szóltak, ezek sokkal valószínűbbek, mint a 100W.

Érkezett egy friss renderkép is, amely bár még nem hivatalos, de megfelel az eddigi híreknek, szóval jó esély van rá, hogy valóban így fest majd a Note 10 és a Note 10 Pro.

Az egyik ismert kiszivárogtató egyébként meg is erősítette, hogy valóban ilyen lesz a készülék.

A dizájn tehát változik némileg az S10 modellekhez és a Note 9-hez képest is, de a kamerák terén sajnos le kell mondanunk a nagyobb újításokról. A Samsung állítólag a jövőre érkező S11 szériára tartogatja a komolyabb fejlesztéseket ezen a téren, így be kell érnünk az S10 szenzoraival.

A Samsung Galaxy Note 10 mobilok valamikor augusztusban érkezhetnek.

Via GSMArena, Sammobile, Ben Geskin, AndroidPolice

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid