Friss infók a Samsung Galaxy S10-ről, megvan a lehetséges kinézet is!

0

Már számos pletykát olvashattunk a Samsung Galaxy S10 modellekről, most azonban az egyik legismertebb kiszivárogtató árult el néhány részletet, egy másik forrás pedig a várható dizájnt fedte fel.

Kedvenc kiszivárogtatónk, Evan Blass árulta el nemrég, hogy a Galaxy S10 kijelzőjén notch helyett egy lyuk lesz a szelfikamerának, ami megfelel a Samsung által nemrég hivatalosan is bemutatott Infinity-O megoldásnak.

Megerősítést nyert továbbá a kijelzőbe szerelt ultraszónikus ujjlenyomat-olvasó, a három hátlapi kamera (normál, széles látószögű és telefotó lencsék), illetve természetesen Android 9.0 Pie rendszert kapunk One UI felülettel.

Nagy kérdés a kijelzővel kapcsolatban, hogy hol lesz rajta a lyuk, de egy nemrég kikerült szabadalmi dokumentumban erre is megtalálhatjuk a választ. A LetsGoDigital által megszerzett hivatalos tervek szerint minden bizonnyal a bal felső sarokba kerül a szelfikamera, ami így talán kevésbé zavaró, mintha középen lenne.

További lehetséges verziók (egyenes és hajlított kijelzővel):

Már többször megírtuk, hogy háromféle Galaxy S10-re is számítunk, lesz egy “Lite”, egy normál és egy “Plus” verzió. Azt sajnos még nem tudni pontosan, hogy melyik milyen lesz, de a fent említett tulajdonságok minden bizonnyal a drágább modell(ek)re lesznek igazak.

Forrás

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid