Kiszivárgott sajtóképen a Google új, 6 colos csúcsmobilja

0

Eddig viszonylag kevés konkrét információnk volt a Google idei csúcsmodelljeiről, most azonban kiszivárgott egy valódinak tűnő renderkép a nagyobb változatról, ami szinte teljes egészében lerántja a leplet a kinézetről.

Az alábbi képet az AndroidPolice tette közé, és állítólag a nagyobbik 2017-es Pixel mobil látható rajta, ami jó eséllyel Pixel XL 2 néven fog debütálni.

Az újdonságot valószínűleg az LG gyártja majd, és az előlapján egy 6 colos, 18:9-es képarányú Super AMOLED kijelző lesz. Jó hír, hogy két oldalt szinte teljesen eltűnik a káva, ráadásul az alsó és felső keret is jóval vékonyabb, mint a tavalyi modell esetében. Az ujjlenyomat-olvasó marad a hátlapon, a kamera pedig hatalmasnak tűnik, és ha az elődből indulunk ki, akkor kiemelkedő fotózási képességekre számíthatunk. További érdekesség, hogy a mobil kerete állítólag érzékeli majd a szorítást, akárcsak a HTC U11 esetében, és ezzel is el tudjuk majd érni a Google Asszisztenst.

Az új Pixel mobilok valamikor ősszel kerülhetnek bemutatásra Snapdragon 835 processzorral, 4 GB RAM-mal, és természetesen már Android 8.0-val.

forrás

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid