Google Stadia ár és indulás – Szinte bármin élvezhetjük majd a legújabb játékokat!

0

A Google nemrég bejelentette a legfrissebb tudnivalókat az új szolgáltatásával, a Stadiával kapcsolatban, amely révén erős PC vagy konzol nélkül is élvezhetjük majd a legújabb játékokat, szinte bármilyen eszközön. Megvannak az árak és az indulás ideje is!

A Google Stadia novemberben indul, de még csak béta verzióban. 14 országban lesz elérhető első körben, hazánk sajnos nincs ezek között, de jövőre minden bizonnyal bővül majd a lista.

A Stadia egyedül egy gyors internetkapcsolatot igényel, és akár 4K@60fps-sel is futtathatjuk a legújabb játékokat. Mindez persze előfizetéses alapon fog működni, de lesz ingyenes verzió is. A Stadia Basic nem kerül majd semmibe, de maximum 720p felbontást tesz lehetővé 30fps mellett. A Stadia Pro ezzel szemben 9,99 dollárba fog kerülni havonta, viszont ezzel már 4K-ban is streamelhetőek lesznek a játékok HDR-ben, 60fps-sel.

Fontos azonban megjegyezni, hogy a fent említett csomagok csak magát a szolgáltatást tartalmazzák, a játékokért még külön fizetni kell majd (persze valószínűeg lesznek ingyenesek is). Első körben az alábbi 31 játék lesz elérhető a platformon keresztül:

  • Assassin’s Creed Odyssey
  • Baldur’s Gate 3
  • Borderlands 3
  • Darksiders Genesis
  • Destiny 2
  • Dragon Ball Xenoverse 2
  • Doom
  • Doom Eternal
  • Farming Simulator 19
  • Final Fantasy XV
  • Football Manager
  • Get Packed
  • GRID
  • Gylt
  • Just Dance
  • Metro Exodus
  • Mortal Kombat 11
  • NBA 2K
  • Power Rangers: Battle for the Grid
  • Rage 2
  • Rise of the Tomb Raider
  • Samurai Shodown
  • Shadow of the Tomb Raider
  • The Crew 2
  • The Elder Scrolls Online
  • Thumper
  • Tom Clancy’s Ghost Recon Breakpoint
  • Tom Clancy’s The Division 2
  • Tomb Raider Definitive Edition
  • Trials Rising
  • Wolfenstein: Youngblood

Az egészben az a nagyszerű, hogy a játékok a Google szerverein futnak, így nem kell drága PC-re vagy konzolra költeni, és elméletileg bármilyen eszközön lehet majd játszani, legyen az okostelefon, tablet, okos TV, buta TV okosítóval vagy számítógép. A grafikus teljesítmény ráadásul sokkal nagyobb lesz, mint mondjuk egy PS4 Pro vagy Xbox One X esetében.

Sajnos azonban első körben korlátozott lesz a támogatott készülékek száma. A novemberben induló béta kizárólag az újabb Pixel telefonokon (3, 3 XL, 3a, 3a XL), illetve a Chromecast Ultrán megy majd. Később persze bővíteni fogják a listát, valószínűleg szinte bármilyen Android és iOS okostelefonon fog menni a Stadia, a számítógépek esetében pedig csak egy Chrome böngészőre lesz szükség.

Ami az internetkapcsolatot illeti, a 720p felbontáshoz és a 60fps sebességhez már 10 Mbps is elég lesz, aki pedig 4K-ban szeretne játszani 60fps-sel, annak 35 Mbps lesz a minimum.

Novembertől egyébként még csak azok tesztelhetik majd az új szolgáltatást, akik előrendelik a 129 dolláros Founder’s Packet. Ebben van egy a Stadia futtatásához szükséges Chromecast Ultra, egy kontroller, 3 hónapnyi Pro előfizetés és a Destiny 2 teljes verziója. Szélesebb körben pedig jövőre indul majd el a Stadia.

Forrás: Techradar

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid