Hatalmasat nőtt a Realme Európában

0

Kijött a Strategy Analytics friss mobilpiaci jelentése, ami a teljes 2021-es évre vonatkozik, és az Európai helyzetet mutatja be. A Samsung továbbra is az első helyen áll, de csökkent a részesedése, az Oppo és a Realme viszont iszonyatos üzemben törnek előre.

A Samsung a teljes európai piac 29%-át uralta a tavalyi évben, ami egy szép eredmény, de a legnagyobb szereplők közül egyedül nekik csökkent a részesedésük. A második helyen álló Apple 23%-ot kaparintott meg, a Xiaomi pedig stabilan a harmadik lett 20%-kal.

A negyedik helyen álló Oppo 5%-os részesedést tudhat magáénak, de csak nemrég kezdtek igazán betörni Európában, és egy év alatt 77%-os növekedést produkáltak. Ennél is gyorsabban terjeszkedik a Realme, amely brutális, 548%-os növekedés után szerezte meg a piac 3%-át.

Persze egy alacsony szám esetében könnyebb látványos növekedést elérni, de az biztos, hogy az Oppo és a Realme is komolyan gondolja az Európai piac meghódítását, és elég jók az esélyeik. Az már csak hab a tortán, hogy a két márka ugyanahhoz a vállalathoz tartozik, a BBK Electronics a tulajdonos, és nem mellesleg még a Vivo és a OnePlus is az övék, így a fejlesztéseket meg tudják osztani egymás között.

Forrás: Strategy Analytics, via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid