A HillMiles Mile 2 elektromos kerékpár a városi mikromobilitás egyik legérdekesebb szereplőjeként jelent meg a piacon, különösen a nagyjából 200 000 forintos ársávban, ahol felszereltségével és gyakorlati használhatóságával könnyen kitűnik a mezőnyből. A kompakt, összecsukható pedelec nem csupán közlekedési eszköz: a teljes teleszkópos felfüggesztés és a hidraulikus tárcsafékek révén olyan kényelmet és biztonságot kínál, amely ebben az árkategóriában ritkaságnak számít. Tesztünkben megvizsgáljuk, miként válhat ez a robusztus modell a mindennapi ügyintézés praktikus társává, miközben műszaki paramétereivel a drágább versenytársakat is megszorongatja, és hatótávjának köszönhetően a rövidebb hétvégi kiruccanásokra is alkalmas.
A HillMiles valójában az ENGWE almárkája, ami önmagában komoly minőségi hátteret jelent. A gyártótól korábban már teszteltük az egyik legismertebb modelljüket, az ENGWE X24-et, és a tapasztalataink azóta sem változtak: három év és több ezer kilométer után is egy megbízható, karakteres e-bike maradt. Az általunk csak „dromedárként” emlegetett modell azóta is bizonyítja, hogy az ENGWE nemcsak látványos, hanem tartós gépeket is készít, így a Mile 2-vel szemben is joggal voltak magas elvárásaink.
Ez a háttér a Mile 2 esetében is gyorsan érződik, de ami az első használat során igazán megmutatta a modell erősségét, az az összecsukható kialakítás praktikuma. Egy alkalommal a város másik végébe kellett elvinnünk az autót szervizbe: a bicikli összecsukva gond nélkül befért a csomagtartóba, az autó leadása után pedig egyszerűen hazatekertünk vele. Másnap ugyanez fordítva történt – kitekertünk a szervizbe, a bicikli visszakerült a kocsiba, és már jöttünk is haza. Nem kellett senkit megkérni egy fuvarra, és pontosan ilyen helyzetekben derül ki, mennyire hasznos egy kompakt e-bike a mindennapokban.
Egy gyors bevásárlás a sarki boltban például sokkal egyszerűbbé válik: nem kell autóba ülni, a forgalomban araszolni, majd parkolóhelyet keresgélni egy apróság kedvéért. A Mile 2 éppen ebben erős: képes kiváltani a mindennapi városi ingázás egy részét, miközben hétvégén is élvezetes társ marad egy rövidebb kiruccanáson. Mindezt úgy, hogy a kategóriájához képest meglepően igényes összhatást és stabil megbízhatóságot kínál – különösen azok számára, akik az első elektromos bringájukat keresik, de nem szeretnének több százezer forintos, félmillióhoz közelítő összeget elkölteni rá.
Egyszerű összeszerelés, gyors útra bocsátás
A HillMiles Mile 2 nagyrészt előre összeszerelt állapotban érkezik, így a használatba vétel gyorsan elvégezhető. A dobozból kivéve a kormányt, az első kereket, a nyeregcsövet, a pedálokat, az első sárvédőt, a lámpát és a csomagtartót kell felszerelni, a szükséges szerszámok pedig a csomagban megtalálhatók. Egy egészen jó telefontartó, valamint egy 84 wattos EU-s töltőadapter, továbbá két darab kulcs az akkumulátor eltávolításához szintén a csomag része.
A kicsomagoláskor rögtön feltűnik, mennyire alaposan becsomagolták a kerékpárt: a váz és az alkatrészek vastag habszivacs elemekkel vannak körbeburkolva, hogy a szállítás során elkerüljék a sérüléseket.
A csomagolás eltávolítása után a kormányt kell a helyére rögzíteni, majd az első kereket a villába illeszteni. Az átmenőtengelyt érdemes előtte egy kevés PTFE (teflon) spray-vel befújni, majd meghúzni. Ezután felszerelhető az első sárvédő és a hozzá rögzített első lámpa, majd a hátsó részre kerül a csomagtartó. A nyeregcső behelyezése után következhet a pedálok felcsavarása, amelyek menetét szintén célszerű enyhén teflon spray-vel kezelni.
Az összeszerelés végén már csak néhány alaplépés marad: a fontosabb csavarok ellenőrzése és a gumiabroncsok felfújása. A gyártói ajánlás szerint a kerekeket 2,7 bar (40 psi) nyomásig érdemes pumpálni.
Kedvező ár mellett is komoly technikai alapok
Fontos kiemelni, hogy nem kívánunk belemenni az „az elektromos kerékpár a lustáknak való” kijelentésbe, mert ez nettó baromság. A fent említett tesztben már megírtuk, hogy miért és kiknek jók az elektromos drótszamarak, ide kattintva ismét olvasható ez ügyben az álláspontunk.
Az elektromos kerékpárok terjedése alaposan átalakította a városi közlekedésről alkotott képet, és a HillMiles Mile 2 pontosan abba a kategóriába érkezik, ahol a felhasználók már többet várnak egy egyszerű elektromos rollernél, de továbbra is fontos számukra a kompakt méret és a hordozhatóság.
A nagyjából 620 dolláros – 211 ezer forintos – ár egy olyan sávba helyezi a modellt, ahol már komolyabb felszereltség is megjelenik. Ide tartoznak például a hidraulikus tárcsafékek vagy a 13 Ah kapacitású akkumulátor, amelyek ebben az árkategóriában egyáltalán nem számítanak magától értetődőnek. Az ár különösen érdekes annak fényében, hogy a korábban tesztelt PVY Z20 Pro jelenleg drágábban érhető el, miközben a Mile 2 több ponton is versenyképes alternatívát kínál.
Masszív acélváz és korrekt kidolgozás
A váz vizsgálatakor az első fontos megállapítás, hogy a HillMiles nem az iparágban elterjedt alumíniumötvözetet, hanem magas széntartalmú acélt választott alapanyagként. Ezt a fizikai teszt során egy egyszerű mágneses próba is megerősítette. Bár az acél használata némileg növeli az össztömeget – amely 30,1 kg -, cserébe kedvezőbb szerkezeti merevséget és jobb rezgéselnyelő képességet biztosít, ami a mindennapi használat során érezhető komfortnövekedést jelent.
A hegesztési varratok minősége összességében jónak mondható, bár láttunk már ennél esztétikusabb kivitelezést is – például a PVY modelljeinél valamivel igényesebb kidolgozással találkoztunk. A festés viszont egyértelműen erőssége a Mile 2-nek: a bevonat homogén, strapabírónak tűnik, és jól ellenáll a kisebb mechanikai behatásoknak. A váz geometriája széles tartományban használható, nagyjából 155 és 190 cm közötti testmagassághoz biztosít kényelmes üléspozíciót, miközben a gyártó által megadott, akár 150 kg-os terhelhetőség a robusztus kialakítást is alátámasztja.
Hajtáslánc és elektronika – A Shimano Tourney és a 250 W-os motor szimbiózisa
A mechanikus hajtáslánc gerincét a 7 sebességes Shimano Tourney váltószett alkotja, amely már a PVY Z20 Max tesztelése során is bizonyította megbízhatóságát. Ez a belépő szintű, de márkás alkatrész karbantartási igénye minimális, és alkatrészellátása bármelyik kerékpárboltban biztosított.
A dobozból kivéve egy elektromos rásegítésű pedelec kerékpárt kapunk, vagyis a motor névleges teljesítménye 250 W, a rásegítés pedig 25 km/h-ig tart. A motor kizárólag a hajtás rásegítésében vesz részt, csak pedálozás esetén kapcsol be, megfelelve ezzel minden hazai és EU-s szabályozásnak (CE-szabvány). Van ugyan rajta gázkar, de az alapértelmezetten csak 7 km/h-ig segít, ami a hivatalos gyalogos mód. Ez a korlátozás azonban szoftveresen feloldható.
A sebességkorlátozás feloldásának technikai protokollja
A szoftveres limit feloldásához a következő folyamatot kell követni: Kapcsold ki a kijelzőt. Húzd be a jobb oldali fékkart, ezzel egyidejűleg nyomd el a gázkart maximumig és tartsd úgy, majd nyomd meg egyszerre a bekapcsoló gombot és a mínusz (-) gombot. Figyeld a LED-eket: a töltöttségjelző villogni kezd. Amikor a rásegítés kettes és hármas fokozatának jelzése is villog, majd a folyamat végén már csak az egyes rásegítési mód (az első kis zöld csík) villogása marad meg, a művelet sikeresen befejeződött. Ekkor elengedhető minden kezelőszerv. A végsebesség így már emelkedőn felfelé, tekeréssel, 100 kg-os terheléssel elérte a 30 km/h-t, sík úton pedig a 34 km/h-t.
Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy a korlátozás feloldása közúti használat esetén nem felel meg a hatályos szabályozásnak, így ezt mindenki saját felelősségére alkalmazza. Természetesen a korlátozás ugyanazzal a módszerrel bármikor visszaállítható, így törvénytisztelő állampolgárként használhatod tovább a gépet közutakon is.
Gumiabroncsok és útfekvés – A 20 × 3 colos arany középút
A kerékpár egyik legmeghatározóbb eleme a 20 × 3 colos gumiabroncs-készlet. Véleményünk szerint ezek a gumik kiválóak, pont ehhez a géphez valók. Ez a szélesség elegendő légtérfogatot biztosít ahhoz, hogy a gumiabroncs maga is lengéscsillapítóként funkcionáljon, miközben a gördülési ellenállása jóval kedvezőbb marad a 4 colos fatbike társaihoz képest. A ballonos gumik nagyobb biztonságérzetet adnak a városi úthibákon, és nedves útfelületen is jobb tapadást biztosítanak.
Az első teleszkóp 65 mm-es rugóutat kínál. Nem állítható, de hatékonyan elnyeli a városi egyenetlenségeket. A hátsó rugóstag, bár dicséretes, hogy került a gépbe, a hatékonyságáról nem vagyunk teljesen meggyőződve.
Fékrendszer és biztonságtechnika – A hidraulikus előny
A biztonság terén a Mile 2 kiemelkedik az átlagból: a hidraulikus tárcsafékrendszer ebben az ársávban ritka és rendkívül értékes extra. A hidraulikus fékek legnagyobb előnye a jobb adagolhatóság és a jelentősen kisebb működtető erő.
Egyetlen ujjal is precízen szabályozható a fékerő, ami vészfékezéskor kritikus lehet. Maximális terhelhetőség mellett ez a fékrendszer elengedhetetlen a biztonságos megálláshoz.
Stresszteszt az emelkedőkön – A Tomori Pál híd próbája
A teszt során mindkét irányból felmentünk a Tomori Pál híd (Kalocsa–Paks Duna-híd) emelkedőjén, ami komoly próbatétel elé állítja a motort. A 42 Nm-es hátsó motor progresszív rásegítést biztosít, amely a pedálok körülbelül negyedfordulata után aktiválódik. Tapasztalatunk az, hogy a motor még 100 kg-os terhelés mellett is remekül bírta a mászást: emelkedőn felfelé tekerve is sikerült elérni a 30 km/h-s sebességet.

A bringa egyértelműen mérsékelt városi vagy elővárosi használatra készült, nem terepre. Azonban a manőverezhetősége és kompakt mérete különösen élvezetessé teszi a városban és a kerékpárutakon.
Akkumulátor-menedzsment és hatótávolság – Valós teszteredmények
A 36 V 13 Ah kapacitású akkumulátor a vázon belül kapott helyet, védve az időjárás hatásaitól. A teszt során azt tapasztaltuk, hogy a hatótávolság hasonló a PVY Z20 Pro modellnél mértekhez. Jelentős emelkedőkkel tarkított, 20,5 km megtétele után a töltöttségjelző az 5-ös skálán a 3-as szintre csökkent, miközben változó, 60 és 100 kg közötti terheléssel használtuk a gépet (kb. 60/40 arányban). Ez azt jelenti, hogy vegyes használat mellett is biztonsággal számolhatunk 40-50 km-es valós hatótávval.
Ez az érték úgy adódott, hogy hogy hibrid módban használtuk a kerékpárt, tehát 5-ös rásegítéssel, elinduláskor gázkar használatával, jellemzően váltás nélkül. Ez a használati mód kifejezetten kíméli a térdeket, mivel a legnagyobb terhelés az elindulás pillanatában jelentkezik.
A töltési idő a gyakorlatban kedvezően alakul: egy csíkig lemerült akkumulátor esetében valamivel kevesebb mint 6 óra alatt érhető el a teljes töltöttség, ami a kategóriában teljesen átlagosnak mondható.
Hátrányok és kompromisszumok
Természetesen ennyi pénzért nem kapunk hibátlan gépet, akadnak pontok, ahol érezhető a spórolás. Az egyik legfontosabb hiányosság a hátsó világítás: a kerékpáron gyárilag csak egy passzív prizma található. Egy elemes, LED-es hátsó lámpa csupán pár ezer forint bármelyik nagyobb áruházban vagy szaküzletben, de elvártuk volna, hogy a csomag része legyen, így ezt érdemes pótolni a biztonság kedvéért.
A dedikált digitális kijelző hiánya eleinte zavaró lehet, hiszen nem látjuk azonnal a pontos sebességet vagy a megtett kilométereket. Akiket azonban ez komolyabban érdekel, a telefonjukon bármilyen nyomkövető alkalmazással könnyedén monitorozhatják ezeket az adatokat menet közben. Szintén megosztó a hátsó rugóstag: bár dicséretes, hogy került a gépbe, a hatékonyságáról nem vagyunk teljesen meggyőződve. Nagyobb testsúly esetén érdemes lehet beruházni egy minőségibb darabba; a csere egyszerű, mindössze két csavar rögzíti, így különösebb szakértelem nélkül is jobbá tehető a futómű.
Gyakorlati következtetések és ajánlások
A HillMiles Mile 2 egy robusztus, logisztikai célokra és hétvégi kikapcsolódáshoz is kiválóan alkalmas elektromos kerékpár. A 211 000 forintos ár (kuponnal) egy olyan komplex csomagot takar, amelyben a hidraulikus fék, a 20×3 colos kerekek és az összecsukható kialakítás szinergiája egy rendkívül kellemes közlekedési eszközt eredményez.
Az elektromos kerékpárok reformja lehetővé teszi az ízületkímélő, izzadásmentes közlekedést a munkába járók, az idősebbek és az emelkedőkkel küzdők számára egyaránt. Ez a környezetbarát megoldás hatékonyan váltja ki az autóhasználatot, segítve azokat, akik kényelmesen, mégis aktívan szeretnének célba érni túlzott fizikai megterhelés nélkül. Az ENGWE almárkájaként a HillMiles Mile 2 egy megbízható, robusztus választás mindenkinek, aki egy sokoldalú társat keres a mindennapi közlekedéshez, és tökéletes első elektromos bringa azoknak, akik nem akarnak sok pénzt kiadni.
Hol és mennyiért?
A HillMiles Mile 2 összecsukható elektromos kerékpár a Banggood európai raktárából rendelhető, gyors, vámmentes szállítással. A 6a60c5 kuponnal jelenleg 620,99 dollárért vásárolható meg, ami 210 000 forintnak felel meg.
A termék EU raktárból érkezik, a rendelést követően 3-8 munkanapon belül. Nincs további szállítási díj, VÁM, ÁFA és egyéb hercehurca, annyit fizetünk, amennyi fentebb írva van! A szállítási biztosítás (12,42 dollár) nem kötelező, de ajánlott!
NapiDroid.hu

















