Hivatalos az óriási kijelzős Xiaomi Mi Max 3

0

Megérkezett az új Xiaomi Mi Max 3, ami a sorozathoz méltó módon hatalmas kijelzővel és akkumulátorral büszkélkedhet. Remek “telefonnak” tűnik, érdemes tovább olvasni!

A Xiaomi Mi Max 3 egy 6.9 colos kijelzőt kapott, ami nemrég még tablet méretnek számított, de ne felejtsük el, hogy egy 18:9-es, vékony kávás megjelenítőről van szó, tehát azért igyekeztek egy kezelhető méretben megvalósítani ezt. A felbontás szokás szerint Full HD+, és természetesen egy IPS panelt kapunk, amelynek a minőségével egész biztosan nem lesz gond.

Hardveres téren is történt előrelépés, az újdonságot ugyanis a Snapdragon 636 hajtja, ami egy igen korrekt középkategóriás lapka alacsony fogyasztással. Ez van egyébként a sokat dícsért Redmi Note 5-ben is, és remekül teljesít. Memória és háttértár tekintetében két kiszerelés létezik, az olcsóbb variáns 4+64 GB-os, a drágább pedig 6+128 GB-os.

Említést érdemel még a méretes, 5500 mAh-s akkumulátor, amit 1 óra alatt 71%-ra lehet tölteni USB-C porton keresztül.

A Mi Max 3 hátlapjára egy 12+5 MP-es duál kamera került, amelyből a fő szenzor egy f/1.9-es, 1.4 mikronos egység, tehát decens minőségre számíthatunk. Szelfizésre és arcalapú kijelzőfeloldásra a 8 MP-es, f/2.2-es előlapi kamera használható, és szokás szerint kapunk pár AI funkciót is.

Jó hír, hogy támogatott a legújabb Bluetooth 5.0 szabvány, és a 3.5 mm-es jack csatlakozó is jelen van. Gyárilag MIUI 9.5 fut a telefonon, ami Android 8.1-re épül, de hamarosan lesz MIUI 10 frissítés is.

Nem esett még szó a méretekről, és a hatalmas képernyőhöz, illetve aksihoz képest szerintem teljesen elfogadható a 176.15 x 87.4 x 7.99 mm-es kiterjedés, valamint a 221 grammos tömeg.

A 4+64 GB-os kiadás Kínában 1699 jüanba kerül (253 dollár vagy 70.200 Ft), míg a 6+128 GB-osért 1999 jüant kérnek (298 dollár vagy 82.600 Ft). Jó hír, hogy már alapból nemzetközi LTE támogatással érkezik a Xiaomi Mi Max 3 (tehát van B20 is), de hivatalos Global verzióról egyelőre nincs hír.

Forrás: Xiaomi

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid