Hivatalos bejelentést kaptak a Vivo V40 és V40 Pro modellek

0

Érdekes módon a Vivo V40 már egy ideje kapható Európában, de a gyártó csak most érezte szükségét egy hivatalos bejelentésnek. Az alapmodellel egyetemben debütált a V40 Pro is. Mindkét készülék megnövelt kapacitású akkumulátorral, ugyanakkor ultravékony kialakítással érkezett, a megújult formaterv mellett frissített kamerák is részét képezik a felhozatalnak.

A Vivo V40 belsejébe Snapdragon 7 Gen 2 lapkakészlet került, vagyis ugyanaz a chipset hajtja, mint az elődöt, viszont a Pro modell esetében már Dimensity 9200+ felel a meghajtásért, ami jóval nagyobb teljesítménnyel kecsegtet, mint a korábban alkalmazott Dimensity 8200.

Vivo V40

Mindkét okostelefon azonos méretekkel rendelkezik, 164,2 x 74,9 x 7,58 milliméteres dimenziókkal bírnak, és ugyanazt a megjelenítőt is kapták. A szóban forgó panel 6,78 hüvelykes, AMOLED technológián alapul, a képfrissítési rátája 120 Hz-es, a felbontása pedig 2800 x 1260 pixel.

A kijelző maximális fényereje elérheti a 4500 nitet, ami szintén komoly előrelépés a V30 modellekhez képest. A megjelenítő felső részén lévő kivágás egy 50 megapixeles szelfikamerának ad helyet, amelyben Samsung ISOCELL JN1 érzékelő szolgál.

A Vivo V40 Pro hátoldalán 50 megapixeles elsődleges képrögzítő egység foglal helyet Sony IMX921 érzékelővel a belsejében, kapunk továbbá egy szintén 50 megapixeles telefotó/portré kamerát Sony IMX816 szenzorral, valamint egy 50 megapixeles ultraszéles látószögű modult, ismeretlen érzékelővel.

Vivo V40 Pro

A V40 hátoldalára 50 megapixeles elsődleges és 50 megapixeles ultraszéles látószögű egység került, a kamerasziget egyébként az Ikrek csillagképet igyekszik megidézni kialakításával. Akármelyik modellt is választjuk, az elsődleges képrögzítő egység megkapja az optikai képstabilizátort, és AI Aura Light Portrait funkció is adott lesz a gyűrűs kialakítású LED villanónak köszönhetően.

Az okostelefonok Android 14 rendszerrel debütálnak, amelyhez még hozzáadták a Funtouch OS 14 felhasználói felületet is. A gyártó 50 hónapnyi zökkenőmentes élményt ígér a készülékek mellé, ebből ki lehet következtetni, hogy milyen hosszan tervezik szoftveresen támogatni a mobilokat. Az akkumulátor is bírni fogja a gyűrődést, elvileg 1600 teljes töltési ciklus után is megőrzik majd kapacitásuk minimum 80 százalékát.

Ezek a bizonyos telepek 5500 mAh kapacitásúak, vagyis az eddig legnagyobbak a V-széria történetében. Az akkumulátorokat 80 wattos FlashCharge gyorstöltéssel lehet táplálni kábelen keresztül. A Vivo V40 kapható lesz 8/128, 12/256, és 12/512 GB-os konfigurációkban, a Pro modell pedig 8/256, 12/256 vagy 12/512 GB-os kiszerelésekben választható.

A mobilokat kék, fehér és ezüst árnyalatokban lehet beszerezni, az alapmodell esetében ezekhez még betársul a lila és a barack is. A Vivo V40 Európában 500 eurós, vagyis nagyjából 200 ezer forintos induló áron kerül forgalomba, hamarosan követi a V40 Pro is, de egyelőre ismeretlen árcédulával. Indiában egyébként 238 ezer forintnak megfelelő rúpiát kérnek el a legolcsóbb V40 Pro változatért.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid