Hivatalos képeken a Huawei P9

0

A Huawei április 6-án mutatja be új csúcsmobilját, a P9-et, amiről most közzétettek néhány hivatalos képet. Ezek a készülék egy-egy apró részletét mutatják, de így is sok érdekes dolog szűrhető le belőlük, ráadásuk ezek mellett két “teljes alakos” fotó is kiszivárgott, amiket szintén megmutatunk.

Az alábbi három kép tehát már hivatalos, látszik rajtuk a dupla kamera, az ujjlenyomat-olvasó és a 2.5D-s üveg, ami minden bizonnyal a hátlap felső részét takarja, ahol a kamerák is vannak.

huawei-p9-teaser

Ennél azonban sokkal több minden kiderült, ugyanis a Huawei elnöke, Richard Yu már javában használja a telefont, és ezt valakinek sikerült lencsevégre kapnia.

Huawei-P9-leak-02 Huawei-P9-leak-01

A mobil egy 5.2 colos Full HD kijelzővel érkezik az eddigi hírek alapján, amit a 8 magos Kirin 950 hajt 3 GB RAM társaságában. A hátlapi kamerapárossal 12 megapixeles fotókat lőhetünk majd, az előlapi egységgel pedig 5 megapixeles szelfiket. A normál P9 mellett lesz egy nagyobb P9 Max, és egy kicsit gyengébb Lite változat is, ezekről azonban egyelőre keveset tudunk.

forrás: Huawei

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid