Hivatalos: USB-C portot kapnak az iPhone-ok

0

Az EU nemrég elfogadta az az új jogszabálycsomagot, ami kötelezővé teszi a gyártók számára az egységes csatlakozó használatát, ez pedig természetesen az USB-C szabványt jelenti. Az Apple eddig nem akart váltani az iPhone-ok esetében, annak ellenére, hogy az iPadek és a Macbookok már USB-C-vel vannak szerelve. Hamarosan azonban teljesen át kell majd állniuk a közös szabványra, és most ezt meg is erősítették.

Az Apple közvetlenül megerősítette, hogy az iPhone-ok USB-C-re váltanak. Egy friss interjújában ugyanis a vállalat marketingvezetője, Greg Joswiak elmondta, hogy lecserélik a Lighting portot, még akkor is, ha a csapatuk nem támogatja ezt.

Az interjúban részt vett Craig Federighi, a szoftveres részleg alelnöke is, de egyikük sem árulta el, hogy pontosan mikor történik meg a váltás. Az Apple vezetői azt mondták, hogy “az európaiak diktálják az időzítést az európai vásárlók számára”, ami egy kifinomult módja annak, hogy semmit ne mondjanak az ütemezésről.

Joswiak arról is beszélt, hogy az Apple elkötelezetten a saját útját járja, és inkább a mérnökeiben bízik, mint a szabványoknak való megfelelésben és a harmadik féltől származó hardverek átvételében.

Az Apple egyébként azon a véleményen van, hogy az USB-C portra történő átállás csak növeli az e-hulladék mennyiségét, mivel a korábbi kábeleket ki kell majd dobni. Arról viszont nem ejtettek szót, hogy hosszabb távon milyen előnyükkel jár a felhasználóknak, hogy az összes készülékük (telefonok, tabletek, fülhallgatók, stb.) ugyanolyan kábellel lesz tölthető.

Via GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid