Hivatalos: ekkor jönnek az új Samsung csúcsmodellek

0

Nagyjából két hét múlva ismét termékesőre lehet számítani a Samsung jóvoltából, ekkor lesz ugyanis a következő Unpacked esemény. A dél-koreai cég végre hivatalosan is megerősítette azt a dátumot, amelyet a szivárogtatóknak köszönhetően eddig is sejtettünk: a párizsi rendezvényt július 10-én tartják, és már ki is küldték a meghívókat.

A bejelentés valószínűleg senkit sem ért meglepetésként, hiszen már hónapok óta hallani a július 10-i dátumról, illetve a helyszínről is. Ugyanakkor klassz, hogy végre érkezett egy hivatalos megerősítés is a gyártó részéről. Nagyjából tehát két hét van hátra az eseményig, amely a valaha volt legzsúfoltabb Unpacked bemutatónak ígérkezik. Jelenlegi tudásunk alapján a Samsung rengeteg termék bejelentésére keríthet sort a francia fővárosban, többek között megismerhetjük a cég két új hajlítható mobilját, vagyis a Galaxy Z Fold 6 és a Galaxy Z Flip 6 modelleket.

Érkeznek az új okosórák, a Galaxy Watch 7 széria, és egy az Apple Watch Ultra modellekkel versenyre kelő prémium kütyü, az egyszerre szögletes és kerek Galaxy Watch Ultra is. Ha minden igaz, ezen a jeles napon jelentik be maga teljességében a gyártó első okosgyűrűjét, a Samsung Galaxy Ringet. Aztán kapunk új vezeték nélküli fülhallgatót a Galaxy Buds 3 képében, és a legfrissebb értesülések fényében táblagépek is jönnek: bemutathatják a Galaxy Tab S10 sorozatot. Ha ezt a rengeteg cuccot tényleg bejelentik, akkor csak kapkodni fogjuk a fejünket a július 10-i eseményen.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid