A Honor egyre érdekesebb módokon igyekszik demonstrálni, hogy a nemrég bemutatott és Európában is forgalmazásba került hajlítható Magic V5 a piac legjobb ajánlata a kategórián belül. Ezúttal az üzemidő került fókuszba, a cég ugyanis megbízott egy gyorsolvasót, hogy jusson keresztül a világ leghosszabb regényén a telefonon, anélkül, hogy azt töltőre kéne tennie.
A kísérlet során Jordan Harry, egy profi gyorsolvasó, Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában című, a világ leghosszabbjaként számon tartott regényét olvasta el a Magic V5-ön. Itt meg is állhatunk egy pillanatra és megjegyezhetjük, hogy az OLED kijelzők, bár nem olyan jók olvasásra, mint egy e-tinta panel, ha fehér betűket és fekete hátteret állítunk be, akkor gyakorlatilag a sötét pixelek inaktívak, így a szemünkbe sokkal kevesebb fény érkezik olvasás közben.
Ha még ezt egy kékfény-szűrővel kombináljuk, egészen kíméletes olvasási élmény valósítható meg, ami még az akkumulátoros üzemidőre is kedvezően hat. Persze egyik megoldás sem tudja pótolni a papír csodálatos illatát… Visszatérve a tárgyra: hősünk 30,5 óra alatt ért a 4300 oldalas, 1,2 millió szavas könyv végére, és a telefon akkumulátora ekkor még mindig 10 százalékon állt.
Adam Cao, a Honor nyugat-európai elnöke szerint a teszttel azt akarták bizonyítani, hogy az okostelefonos élményt nem kell, hogy beárnyékolja az üzemidő miatti aggodalom. A gyártó munkatársa kiemelte, hogy a Magic V5 egyetlen feltöltéssel teljesítette azt, amihez más hajlítható készülékeknek többször is a konnektorhoz kellett volna járulniuk. Az ő szavaival élve a készülék a megszakítások nélküli szabadságot kínálja.
A lenyűgöző teljesítmény hátterében a hajlítható okostelefon belsejébe szerelt 5820 mAh kapacitású akkumulátor áll. Habár a telep igencsak méretes, a mérnökök képesek voltak azt egy rendkívül vékony kialakítású házba préselni. Persze az innovációnak és a prémium üzemidőnek megvan az ára, a Magic V5 799 990 forintért kapható nálunk Magyarországon.
Forrás: GSMArena