A Huawei még nagyon messze van attól, hogy leválthassa az Androidot

0

Sokan bíztak benne, hogy a Huawei saját operációs rendszere, a Harmony OS hamarosan telefonokra is eljuthat, és gyártó is többször utalt erre, ám most igyekeztek lehűteni kicsit a kedélyeket.

A Huawei nemzetközi kommunikációért felelős vezetője, Joy Tan nemrég azt nyilatkozta, hogy a vállalat továbbra is az Androidra fog építeni, ugyanis több évbe telne, mire egy másik OS-re át tudnának állni, ráadásul ez a felhasználóknak sem tetszene, hiszen azok ragaszkodnak a jól megszokott rendszerhez. A Harmony OS tehát nagyon messze áll attól a szinttől, hogy leválthassa az Androidot, ezért nem érdemes tűkön ülve várni a mobilokon való megjelenésére.

Az új OS helyett a Huawei egy másik megoldás mellett tette le a voksát, ami valamivel egyszerűbb, és hamarabb megvalósítható. Az Android nyílt forráskódú verzióját (AOSP) fogják használni, és nem a teljes rendszert, hanem csak a Google-szolgáltatásokat (GMS) cserélik le. A keresőóriás alkalmazásait, köztük a Play Áruházat ugyebár nem használhatja a Huawei az amerikai szankciók miatt, ám már javában dolgoznak ezek pótlásán. Készül a HMS (Huawei Mobile Services), ami egy komplett mobilos ökoszisztéma, és helyettesítheti a Google szolgáltatásait.

Persze ettől függetlenül valószínűleg továbbra is fejlesztik a háttérben a Harmony OS-t, de ez nem lesz egyhamar mobilokon is bevethető állapotban, legalábbis jelen állás szerint. Mondjuk a Huawei mostanában elég sok ellentmondó információt közöl, szóval sosem lehet biztosra tudni, hogy épp mikor mondanak igazat.

Via GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid