Hat évvel azután, hogy a Huaweit súlyos szankciókkal sújtotta az amerikai kormány, a gyártó a jelek szerint ismét talpra tudott állni. Jü Cseng-tung, a cég fogyasztói üzletágának elnöke egy interjúban katasztrofálisnak nevezte a kereskedelmi tiltás utáni időszakot, azonban a legfrissebb, 2025 második negyedévére vonatkozó adatok azt mutatják, hogy a gyártó visszaszerezte vezető pozícióját Kínában, és közelebb került ahhoz, hogy visszatérjen a nemzetközi piacra.
A 2019-es szankciók előtt a Huawei a világ három legnagyobb okostelefon-gyártójának egyike volt, ebben az évben több, mint 240 millió készüléket szállítottak le, ami 17% feletti globális piaci részesedést jelentett. Ezután történt, ami történt, és a Google-szolgáltatások, valamint a TSMC chipgyártásának elvesztése után az eladások drámaian visszaestek.
Jü Cseng-tung elmondása szerint a havi 20 milliós eladások néhány milliósra zuhantak, és hogy idézzük őt, katasztrófának élték meg, amikor egy év alatt nem sikerült elérni a 20 milliós darabszámot sem. Ám ahelyett, hogy teljesen befordultak volna, a Huawei szakemberei igyekeztek a válságot lehetőségként felfogni, és komoly belső fejlesztésekbe kezdtek.
Létrehozták saját operációs rendszerüket, a HarmonyOS-t, és támogatták a fejlesztőket egy új, független alkalmazás-ökoszisztéma kiépítésében. Nagy áttörést értek el a saját chiptechnológia terén is, így ismét lehetővé vált számukra, hogy csúcskategóriás telefonokat dobjanak piacra.
Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Huawei jelenlegi prémium mobiljai nem feltétlenül veszik fel a versenyt hardveres teljesítmény szempontjából a konkurenciával, ugyanakkor a gyártó képes egyéb területeken, például fotózásban olyat nyújtani, amivel kivívhatja magának a tiszteletet.
Arról nem is beszélve, hogy innováció szempontjából is tényleg az élen vannak, gondoljunk csak a háromfelé hajlítható Mate XS-re, vagy a rétegezett OLED kijelzővel szerelt táblagépeikre. Szóval bátran kijelenthetjük, hogy az erőfeszítések meghozták gyümölcseiket, a cég legújabb okostelefonjai rendkívül népszerűek a kínai vásárlók körében.
A 2025 második negyedévére vonatkozó jelentések megerősítik, hogy a Huawei a szankciók óta először vissza tudta szerezni a vezető helyet a kínai okostelefon-piacon. Ez nem csekély fegyvertény, és egyúttal a kínai gyártó visszatérésének kezdetét jelezheti a globális versenybe.
Forrás: Huawei Central
