Így változik a Galaxy Z Fold 4 mérete a Fold 3-hoz képest

0

A Samsung nemsokára bemutatja új telefonjait, a hajlítható kijelzős Galaxy Z Flip 4 és Galaxy Z Fold 4 készülékeket, amelyek a várakozások szerint egész nagy példányszámban fognak gazdára találni. Most az utóbbiról érkeztek összehasonlító képek.

Az alábbi képen egymás mellett látható a Fold 3 és a Fold 4, és ami egyből szembetűnik, hogy az új modell külső kijelzője kicsit alacsonyabb és szélesebb, vagyis változik a képaránya, kevésbé lesz hosszúkás.

A fekete káva vastagsága hasonlónak tűnik, és a kameralyuk elhelyezése is azonos, viszont a Fold 4 esetében sokkal kisebb a zsanér kinyúlása a bal oldalon. Valószínűleg teljesen áttervezte a Samsung a hajlítási mechanizmust, hogy kevesebb helyet foglaljon.

Az alábbi fotón három telefon is szerepel, és elsősorban itt is a kávákat lehet összehasonlítani. Fent látható a Vivo X Fold, középen a Fold 4, alul pedig a Fold 3.

Az új Samsung modellek bemutatója augusztus 10-én lesz, a készülékekben a hírek szerint már a Snapdragon 8+ Gen 1 fog dolgozni, de lesz más újítás is, arra számítunk például, hogy csökken a hajlítható kijelzőkön a gyűrődés.

Forrás, via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid