Így változik a Samsung Galaxy S22 mobilok képaránya

0

Az elmúlt években egyre hosszúkásabb kijelzőkre álltak át a gyártók, a 16:9-es panelektől eljutottunk egészen a 21:9-es képarányig, a Samsung azonban úgy látszik, elindul lassan visszafelé, így kevésbé lesznek hosszúkásak az S22 mobilok.

Az alábbi képeket egy ismert szivárogtató, Ice Universe tette közzé, és az S22 széria két modelljéhez, illetve ezek elődjeihez készült képernyővédő fóliák látszódnak rajtuk.

Bár a képek alapján nem feltétlenül egyértelmű, de a szivárogtató megerősítette, hogy az S22 modellek kicsit “kövérebbek” lesznek, mint az S21 széria tagjai, és itt most nem a vastagságra kell gondolni, hanem arra, hogy arányaiban csökken a magasság és nő a szélesség.

Samsung Galaxy S22 Ultra előzetes renderkép

Persze nem lesz óriási a különbség, a pletykák szerint 20:9-ről 19,5:9-re változik a képarány. A Galaxy S22 Ultra esetében ezt eddig is sejtettük, de itt az S Pen számára kialakított hely miatt szükséges is lehet az extra szélesség, viszont úgy tűnik, hogy a kisebb modelleknél is ehhez igazítják a kijelzőt.

Forrás

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid