Itt az új MJX Bugs 5W drón GPS-szel és Full HD kamerával

0

Nagyon komoly drón érkezett az MJX-től, ami rengeteg funkciót kínál, és az aranyközéputat képviseli, mivel a belépő és a profi készülékek közé pozicionálták.

Az MJX Bugs 5W drón igazán korrekt specifikációkkal rendelkezik. Az újfajta brushless motornak köszönhetően akár 60 km/h maximum sebességre is képes. Komoly Full HD-s kamerát kapott, és talán itt lehetne egyedül belekötni, mivel a drágább modellek már 4K-s felbontást kínálnak. Beépítettek egy mechanikus gimbalt is, mely nagy segítségünkre lesz a rezgésmentes videók készítésében.

Érkezik vele egy távirányító, melybe a mobilunkat befogatva természetesen láthatjuk amit a drónunk lát. Ezzel a kontrollerrel irányíthatjuk a kütyüt, és ebben segítségünkre lesz majd a headless mód is. A gyártó szerint 3-500 méter a hatótávja, a kamera élő képe (FPV) pedig kb. 300 méterig jön át telefonunkra.

Remek dolgokat lehet csinálni a kontrollerrel, hiszen egyetlen gombnyomással visszatérhet drónunk a kiindulási helyre, vagy épp az adott helyen is leszállhat. A követési funkciót is megkapta. Ilyenkor a telefonunkat követi majd a drón, és remek felvételeket készíthetünk. A körözés üzemmódban egy adott tárgy, vagy pozíció körül repül, és rögzít felvételt a jármű. Ezen kívül még GPS alapján köztes pontokat is megadhatunk neki, így előre meghatározhatjuk a repülési útvonalát.

A szeles időjárásban sem lesz problémánk, mivel 6 tengelyű stabilizátorral szerelték fel, ezért nagyon stabilan tartja a pozícióját. Az 1800 mAh-s akkumulátor kb. 15 perc repülést tesz lehetővé. Ebből mindenképpen érdemes majd beszerezni 1-2 plusz darabot, hiszen a töltése közel 180 percbe telik. Kapott még szuperfényes LED égőket is, így az éjszakai repülésről sem kell lemondanunk.

Az MJX Bugs 5W drón már előrendelhető a Tomtop oldalán, és a WDMJX kuponkóddal további 35 dolláros kedvezményt is kapunk rá. Így jelenleg 164 dollárért rendelhető a kütyü, ami kb. 44.000 Ft-nak felel meg. Részletek és rendelés ezen a linken.

A terméket vámmentes szállítással küldik (duty free shipping).

Forrás: Tomtop

 

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás
NapiDroid