A Meizu három olcsóbb okostelefonnal tért vissza Európába, amelyeket a barcelonai MWC kiállításon jelentettek be, illetve mutattak meg az érdeklődőknek. Az egyik szemünk örült, mert a kínai gyártó ismét jelen van az öreg kontinensen, a másik pedig sírt, mert az előzetes infók szerint egy csúcsmobil érkezésére számítottunk. A jó hír az, hogy lesz Meizu zászlóshajó, és áprilisban be is fogják mutatni.
Az okostelefon Meizu 22 névre hallgat, és nemrég a GSMArena hivatalos megerősítést kapott, hogy áprilisban be is jelentik. A készüléket először Kínában fogják értékesíteni, és bár a globális forgalmazást nem erősítették meg, mi bizakodóak vagyunk az európai bevezetést illetően. Egyébként a Meizu 22 nem egyedüli tagja lesz szériájának, később egy Pro modell is betársulhat hozzá.
A mobilt valaki le is fotózta, mégpedig az MWC kiállításon, a készülék egy asztalon hevert a Meizu 21 Pro mellett. A korábbi csúcsmodell a bal oldalon látható, az áprilisban érkező újdonság pedig a jobb oldalon, ezzel a látványos kameraszigettel.
Egyelőre fogalmunk sincs, milyen képrögzítő egységeket szerelhetnek ebbe a kiépítésbe, csupán annyit sejtünk, hogy az okostelefon meghajtásáról várhatóan Snapdragon 8 Elite lapkakészlet fog gondoskodni. Az is nyilvánvaló, hogy a mobil Flyme AIOS operációs rendszert futtat majd, ennek is a legújabb kiadását.
Mivel a Meizu már jó ideje a Geely autógyártó konglomerátum birtokában van, a 22-es modell sejtésünk szerint gördülékenyen együtt fog működni az anyavállalat alá tartozó gyártók elektromos járműveivel. Olyan márkák járgányaira kell gondolni, mint a Volvo, a Polestar, a Lynk & Co, a Smart és a Zeekr.
Forrás: GSMArena