Két érdekes újítás is lehet a Samsung Galaxy Note 10-ben, amikre nem számítottunk

0

A napokban kiderült két igen érdekes újítás a Galaxy Note 10 modellekkel kapcsolatban, amelyek alapján mégsem csak egy tollal felszerelt S10-et kapunk.

Az első érdekesség, hogy valószínűleg nem lesz a Note 10-en hagyományos beszédhangszóró, helyette a Samsung az úgynevezett “Sound on Display” technológiát használja majd, vagyis maga a kijelző lesz a hangszóró, a panel rezegtetésével generálja majd a hangot a készülék.

A hír alapja egy kijelzővédő fólia, amely minden bizonnyal valóban a Note 10-hez való, de az egyik ismert kiszivárogtató is megerősítette az információt.

Egyébként nem ez lesz az első Samsung mobil Sound on Display technológiával, már a Galaxy A80 is ilyet használ, tehát teljesen reális, hogy a Note 10 is megkapja.

A másik érdekesség a kamerákkal kapcsolatos. Korábban az a hír járta, hogy ezen a téren nem lesz semmi újítás az S10 modellekhez képest, ám most úgy néz ki, hogy ez mégsem igaz. Állítólag a Galaxy Note 10 fő kamerájának rekeszértéke már nem kettő, hanem három fokozatban lesz állítható (F1.5/F1.8/F2.4).

Az F1.5-ös apertúra jól jön kevés fénynél, az F2.4 pedig akkor, ha nagyon világos van. Az F1.8 pedig jól jöhet majd a köztes helyzeteknél, nagyobb flexibilitást nyújtva.

Végül mutatunk egy képet a Note 10 és a Note 10 Pro kijelzővédő fóliáiról, amelyen remekül látszik, hogy mekkora lesz a méretkülönbség a két mobil között:

A sima Galaxy Note 10 állítólag 6,3 colos lesz, míg a Note 10 Pro egy 6,75 colos kijelzőt kaphat. A bemutatójukat pedig a legfrissebb hírek szerint mégsem augusztus 10-én, hanem augusztus 7-én tartják majd meg.

Via GSMArena, Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid