Kiderült a Sony Xperia 1 VI ára

0

A Sony május 17-én mutatja be új csúcsmobilját, az Xperia 1 VI-ot, amelyről már egész sok részlet kiderült, most pedig az árával kapcsolatban is jött pár infó. A jó hír, hogy nem lesz drágább, mint az elődje, sőt, akár olcsóbb is lehet.

Nemrég kiderült, hogy a Sony Xperia 1 VI kezdőára 39 990 tajvani dollár lesz a szigetországban, ami átszámítva 451 ezer forint. Összehasonlításképpen az előd, vagyis az Xperia 1 V tavaly 41 990 tajvani dollárba került ugyanitt (kb. 473 ezer Ft), vagyis 5%-os lehet az árcsökkenés.

Magyarországon sajnos jóval drágább volt a korábbi modell, 600 ezer Ft-os áron nyitott nálunk az Xperia 1 V, vagyis ha eljut hozzánk az “olcsósítás”, még akkor is 570 ezer Ft-os árral számolhatunk a fenti arányok mellett.

Ráadásul úgy néz ki, hogy a Sony új mobilja csak a kötelező hardveres frissítést hozza (pl. új Snapdragon 8 Gen 3 processzor), de közben eltűnik a 4K felbontású kijelző, és a 21:9-es képaránynak is búcsút inthetünk, egy sokkal hagyományosabb, kevésbé nyújtott formára vált a telefon.

Sony Xperia 1 VI előzetes render

Bár a legfrissebb hírek szerint a hátsó kamerasziget valamivel nagyobb lesz, de állítólag ugyanazokkal a szenzorokkal szerelik az új modellt, mint amiket a tavalyinál használtak, így ezen a téren maximum szoftveres fejlesztések várhatók.

Összességében tehát nem ígérkezik túlzottan érdekesnek a Sony új csúcsmobilja, ugyanis semmi nagy fejlesztésről nem tudunk, és kicsit el is veszíti az egyediségét. Persze mindenképpen érdemes megvárni a bemutatót, hiszen akkor fog minden hivatalos részlet kiderülni, talán tartogat némi meglepetést a Sony.

Via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid