Kiszivárgott sajtóképen a Google Pixel 10a

0

Napvilágra került egy hivatalosnak tűnő kép a Google Pixel 10a-ról, ami lényegében megerősíti, hogy a készülék külseje szinte semmit nem változik az elődhöz képest. A technikai specifikációkat sem gondolta túlzottan újra a keresőóriás, az új modell állítólag a korábbi hardverét örökli, vagyis marad a jó öreg Tensor G4 lapka és az 5100 mAh kapacitású akkumulátor is.

Az internetre felkerült egy teljesen hivatalosnak tűnő renderkép a Google Pixel 10a modellről, a képen lévő készüléket első pillanatra könnyen össze lehet téveszteni a Pixel 9a-val. A Google korábban jelezte, hogy csak két-három évente tervez jelentősebb átalakítást a szérián belül, és a 9a hozott némi frissítést, úgyhogy igazából nincs túl sok okunk a meglepődésre, most nem igazán csavarnak a recepten.

A telefon megőrzi a 6,3 hüvelykes kijelzőméretet, amely körül kétségkívül jól észrevehető keret látható, mondjuk ez ebben az árkategóriában megszokottnak mondható, és legalább egyformán vastag körbe. A hátlapi kamerasziget továbbra is szinte teljesen sík marad, minimális kiemelkedéssel. Hardver tekintetében sem számíthatunk drasztikus újításokra, ugyanis a kiszivárgott forráskódok szerint a készülékben ugyanaz a Tensor G4 lapkakészlet dübörög majd, mint az elődben.

A rendszermemória várhatóan 8 GB lesz, 128 vagy 256 GB UFS 3.1 háttértárral párosítva. A már említett 6,3 colos képernyő egy 120 Hz-es OLED panel lesz, de nem LTPO technológiával. Az energiaellátást egy 5100 mAh kapacitású akkumulátor biztosítja, amely támogatni fogja a 23 wattos töltést. Ugyanezt tudja a jelenlegi modell is, szóval ezen a téren nem lesz frissítés.

A kamerarendszer felépítését sem piszkálják, a hátlapon 48 megapixeles elsődleges kamera foglal majd helyet f/1,7 rekeszértékkel, és betársul hozzá egy f/2,2-es apertúrájú, 13 megapixeles ultraszéles látószögű egység. Az egyetlen változtatás a megjelenés időpontjában lehet, ugyanis a pletykák szerint a Google előrehozza a premiert.

Megvan rá az esély, hogy a Pixel 10a már február közepén a boltokba kerül. A színválaszték is megújul, a vásárlók Obsidian, Berry, Fog és Lavender fantázianevű kivitelek közül választhatnak majd.

Forrás: Android Headlines

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid