Korábbi Samsung modellek is megkapják a Galaxy S23 mobilok egyik hasznos újítását

0

A Galaxy S23 szériában debütált egy töltéssel kapcsolatos érdekes újítás, a Pause USB Power Delivery, ami viszonylag kevés figyelmet kapott, pedig egy kifejezetten hasznos funkcióról van szó. Az pedig különösen dicséretre méltó a gyártótól, hogy számos korábbi készüléken is elérhetővé teszi ezt.

A Pause USB Power Delivery azoknak készült, akik sokat játszanak a telefonon, és játék közben tölteni is szokták az eszközt. A funkció bekapcsolása után a telefon hardvere közvetlenül az adapterről működik, és nem az akkumulátorról, aminek több előnye is van. Egyrészt nem terheljük fölöslegesen az akkumulátort, így kevésbé amortizálódik, másrészt az aksi melegedését is el tudjuk kerülni, hiszen ilyenkor megáll a töltés.

A funkció a Game Booster app része, így ennek a frissítésével jut el más készülékekre. A Galaxy S22 mobilok esetében már elérhető, bizonyos régiókban Galaxy Z Fold 2, 3 és 4 tulajok, sőt, még Galaxy A73 5G felhasználók is jelezték, hogy működik náluk.

Az aktiválás egyeseknél az után sikerült, hogy a Samsung gyári 45 W-os töltőjét csatlakoztatták a mobilhoz, illetve szükség van a Game Booster app 5.0.03.0-s verziójára is. Sajnos a funkció csak játék közben használható.

Via Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid