Kugoo Kirin G3 teszt – Masszív elektromos roller, ami 50-nel repeszt

0

A Kugoo Kirin G3 egy a szokásosnál jóval erősebb, de még kezelhető tömegű és méretű elektromos roller, ami nagy hatótávot és akár terepre is alkalmas kivitelt ígér. Alaposan próbára tettük, hogy megnézzük, megéri-e beruházni rá!

  • Fontos: az ilyen nagyobb méretű és teljesítményű rollereket már sisakkal használd, és másfajta védőfelszerelés is ajánlott!

Csomagolás, beüzemelés

A Kirin G3 nem egy apró járgány, így természetesen egy nagy méretű dobozban érkezett, amiben volt egy másik doboz, azon belül pedig szivacsokkal alaposan kitámasztva a roller.

A tartozékok listája viszonylag rövid, kapunk egy EU-s adaptert, egy használati útmutatót, és néhány csavart, amik a sárvédő és a kormány rögzítéséhez szükségesek, illetve a szerszámokat sem spórolták ki: 3-féle imbuszkulcs és egy villáskulcs is volt a dobozban.

A roller szinte teljesen összeszerelve, használatra készen érkezett, durván 5 perc alatt beüzemelhető. A hátsó sárvédőt kell rögzíteni két csavarral, illetve a kormányt négy csavarral, és meg is vagyunk.

Külső

Ezt nem érdemes túl ragozni: a Kugoo Kirin G3 baromi jól néz ki! A fekete-narancs színösszeállítás nagyon menő, de maga a dizájn is első osztályú. Az összeszerelés és az anyaghasználat szintén remek, a váz alumíniumból van, és a gumi, illetve műanyag részekbe sem lehet belekötni, azonnal érződik, hogy ez már nem az olcsó kategóriát képviseli.

A roller egyébként 25 kg-ot nyom, vagyis nehezebb, mint a kis városi cirkálók, de vannak 35-50 kg-os modellek is szép számmal, tehát a Kirin G3 inkább a középutat képviseli. Még kezelhető méretű és tömegű, a lehajtható kormány miatt pedig nem annyira problémás a szállítása. Persze nem arra találták ki, hogy felvidd a harmadikra, de egy kocsi csomagtartójába még be lehet tenni viszonylag könnyen. Egyébként kiválóan megoldották az összecsukható kivitelt, de erről még lesz szó pár sorral lentebb.

A részletesebb bemutatást kezdjük fentről, mégpedig a kijelzővel, ami szintén hatalmas pozitívum. Egy szokatlanul nagy, széles megjelenítőt kapunk, ami napfényben is remekül látszik, és érintőgombokkal van ellátva.

Minden fontosabb információ megjelenik itt, a sebesség, a megtett út, az akku töltöttsége és feszültsége, a motor hőmérséklete, a sebességfokozat, stb.

Három gomb van a kijelzőn, az első a világítást kapcsolja (van többféle mód), a második a sebességfokozatot (3 fokozat van) és a tempomatot, a harmadikkal pedig a mértékegységek között lehet váltani (km/mérföld), illetve hosszú érintéssel beállíthatjuk, hogy álló helyzetben ne induljon el a roller, csak meglökés után.

A kormányon találjuk még a két fékkart, a csengőt és a nagyujjal lenyomható gázkart, ennek a felső részén van egyébként a bekapcsoló gomb is. Menet közben nem lenne túl biztonságos a kijelzőhöz nyúlkálni, szerencsére ez utóbbi gomb rövid megnyomásával szintén állítható a világítás, dupla nyomással pedig a sebességfokozat. Kulcsos lezárási lehetőség sajnos nincs gyárilag, kár érte.

A kormány leghajtására és rögzítésére kitalált megoldás zseniális lett, az eddigi legjobb, amit rolleren láttam. Általában ez a gyenge pont, szinte minden típusnál van kisebb-nagyobb lötyögés, de itt semmi, brutál stabil az egész. Úgy működik, hogy a prizmát ki lehet tekerni, egy hosszú csavar van mögötte, és ez rögzíti a kormányrudat. Nincsenek beakadó kallantyúk és idővel kilazuló gyorszárak. Maga a zsanér is nagyon passzos egyébként, szorosan fogja a kormányt, kicsit nehéz is lehajtani, de a nagy csavarral együtt tökéletes a rögzítés, egyáltalán nem kotyog semmit

A masszív rögzítés hátránya, hogy nem lehet egyetlen mozdulattal összehajtani a rollert, kell nagyjából 30-40 másodperc a művelethez. Ha megvagy, akkor a sárga szalagot beakasztod a hátsó lábtartóba, és a kormányrudat megfogva már szállítható is a járgány.

Amit még érdemes megemlíteni, hogy a zsanér fölötti részen van négy csavar, amik a kormányrudat rögzítik két oldalról. Ezek nekem eleinte többször kilazultak menet közben a rázkódástól, ezért tettem alájuk alátéteket, ami megoldotta a problémát, de akár átmenő csavarokra is ki lehet őket cserélni, akkor tényleg bombabiztos lesz. Ha pedig a zsanér kicsit nyikorog, amikor rátámaszkodsz a kormányra, akkor be kell zsírozni.

A lábnak kialakított rész gumis felületű, nem csúszik, és nekem sokkal jobban tetszett, mint a legtöbb rollernél használt, a gördeszkákról ismerős grip szalag. Ez így könnyebben tisztítható, tartósabb, és minőségibb érzetet kelt.

A Kirin G3 egyik nagy újítása a “kicktail”, vagyis a kerék fölé nyúló extra lábrész. Ez több mindenre is jó, neki tudjuk támasztani a hátsó lábunkat, illetve lehet trükközni a segítségével, például egykerekezni, ha valakinek ilyesmire van igénye. Ez a rész is nagyon masszív egyébként.

A kerekek átmérője 10,5 col, szélessége 2,75 col, és természetesen pneumatikusak, vagyis levegő van bennük, és így besegítenek a lengéscsillapításba. A futófelület terepes kialakítású, de nem annyira durva, így normál városi utakra is alkalmas.

Elöl és hátul is tárcsaféket találunk, és bár ezek csak mechanikus (bowdenes) kialakításúak, azért szépen teszik a dolgukat, de erről még lesz szó a tapasztalatoknál.

A roller TPU felfüggesztést kapott, ami egyébként nagyon strapabírtónak tűnik, és az előnye, hogy nem rozsdál. A lengéscsillapítók kicsit keménynek tűnhetnek elsőre, de menet közben jól teljesítenek (erről is lesz szó a tapasztalatoknál), és semmilyen karbantartást nem igényelnek. A hátrányuk, hogy nincs állítási lehetőség.

Az utolsó pont a világítás, összesen 7 LED lámpa van a rolleren, kettő előre néz, van két fénycsík az oldalakon, illetve három hátul. Nyilván a rollerezés nem egy éjszakai sport, de azért elég jól látható sötétben is a járgány, és természetesen a féklámpa funkció sem marad ki. A hátsó lámpa lehetne erősebb is, illetve irányjelző nincs a rolleren, de ez egyébként is ritka, kevés típuson van.

Sebesség, használat, tapasztalatok

A Kugoo Kirin G3-ban egy 1200 W-os elektromos motor dolgozik, ami a hátsó kerékben található. Ez hatalmas előrelépés a szokásos, 250-300 W-os rollerekhez képest, ami ez érződik is használat közben. A gyári adatok szerint 50 km/óra a végsebesség, ez nagyjából stimmel, nekem általában 48-ig gyorsult fel egyenes úton, ami több, mint elég. A gyorsulás szintén jó, van bőven erő a motorban, ráadásul egyenletesen növeli a sebességet, nem rángat, nem ugrik meg, még akkor sem, ha hirtelen teljesen lenyomjuk a gázkart menet közben. Egyébként három sebességmód van, az egyes fokozatban maximum 25 km/órával megy a járgány, a kettesben pedig 35 km/órával, így akár kezdő rollerezők is bevállalhatják.

A nagyobb sebességű rollerek egyik gyakori problémája az úgynevezett “speed wobble”, vagy magyarul szitálás, amikor hirtelen elkezdi rángatni a kormányt. Sok típusra jellemző, erre találták ki a kormány lengéscsillapítókat (“steering damper”), de a Kirin G3-nál semmi ilyesmit nem tapasztaltam, 50 km/óránál is stabilan megy, meg sem rezdül. Ez egyrészt a jó felfüggesztésnek, másrészt a kormányrúd masszív kialakításának köszönhető.

A roller akár 20 fokos lejtőn is felmegy, és terepen is jól jön az extra teljesítmény, nem okoz neki gondot egy kis fű, kavics vagy földút. Persze nyilván megvannak a maga korlátai, de aki extrémebb felhasználásra keres rollert, annak ott vannak a több ezer wattos, duál motoros típusok, amik akár 90-nel is repesztenek, de ez már az életveszélyes kategória.

Egy ilyen eszköznél elengedhetetlen, hogy szükség esetén gyorsan meg tudjunk állni, és szerencsére ezzel nincs is gond, az első-hátsó mechanikus tárcsafék szépen teszi a dolgát. Nyilván egy hidraulikus megoldás jobb lett volna, itt spórolt egy kicsit a gyártó, de igazából tökéletesen használható így is. A hátsó tárcsaféket egyébként motorfékkel kombinálja a roller, így kifejezetten rövid a fékút, nem lehet rá panaszunk.

Maga a közlekedés egy élmény a Kirin G3-mal, egyrészt azért, mert van benne erő, másrészt mert nagyon szépen, csendesen, simán gördül az úton. Nincs semmi éles motorzaj, nyikorgás vagy kattogás, és az akadályokat is remekül veszi. Nem jelentenek gondot a kátyúk, a fekvőrendőrök, és simán leugrathatunk egy 10 centis padkáról, a lengéscsillapítás jól működik. Kicsit kemény a felfüggesztés, de azért van egy kis rugózása, kellően tompít a roller, ahol kell.

A “terepes” gumiktól pedig nem kell tartani, ezek inkább hibrid kialakításúak, normál aszfaltutakra is jók, semmi hátrányt nem tapasztaltam, rosszabb utakon pedig kifejezetten előnyösek. Sima aszfalton egy minimálisan lehet hallani, ahogy gördülnek a gumik, de semmi zavaró hangra nem kell gondolni.

A kormány magassága nem állítható, de igyekeztek nagyjából univerzális méretűre csinálni, nekem a 190 centimmel is kényelmes volt, de jóval alacsonyabb személyeknek is megfelelő (160 centivel még tesztelve). A fix kialakítás előnye, hogy eggyel kevesebb gyenge pont van.

A lábaknak kialakított rész lehetne kicsit hosszabb is. Nem kényelmetlen, de nagyobb a biztonságérzet, ha távolabb van az első és a hátsó lábunk egymástól, főleg nagyobb sebességnél. Erre megoldás, ha a hátsó lábunkat nekitámasztjuk a kinyúló ferde résznek, így már teljesen jó, stabilan meg tudjuk támasztani magunkat, és már lehet is gyorsulni.

Mivel széles a dokk, akár egymás mellett is elférnek a lábak, de így kevésbé ajánlott közlekedni, főleg gyorsabb tempónál. Ha pedig akarjuk, akkor akár a “kicktail” felső vízszintes részére is tehetjük a hátsó lábunkat, szóval vannak lehetőségek.

Akkumulátor, hatótáv, töltés

A Kugoo Kirin G3 egy 52 V-os, 18 Ah-s aksival bír, amivel a gyártó szerint akár 60 km is megtehető egy töltéssel. Ez össze is jöhet, ha minden körülmény ideális, de normál felhasználás során azért ennél kevesebbre lehet számítani. Egy 70-75 kg-os személy esetében, 20-25 km/órás sebességgel olyan 40-50 km-es hatótáv a reális, ha pedig nem kíméljük a rollert, gyorsan megyünk, akkor 30 km környékén lehet kihozni belőle, de a pontos érték nagyon sok tényezőtől függ. Ezek egyébként teljesen korrekt hatótávok, én meg voltam vele elégedve.

A töltési idő elég hosszú, 8-10 óra, de ha éjszaka töltöd, vagy mondjuk a munkahelyen, akkor nem igazán számít. Vannak dupla portos rollerek is, amiket egyszerre két töltővel is lehet táplálni, de itt ilyen lehetőség nincs, egyetlen csatlakozó van a járgányon, ami egyébként gumisapkával védett. A töltő EU szabványos, tehát nem kell hozzá semmilyen átalakító.

Összegzés, ár

A Kugoo Kirin G3 egy remek roller lett, és bár nem olcsó, azért elég sok mindent kapunk a pénzünkért. Az anyaghasználat és az összeszerelés kiváló, a kinézetre is nagy gondot fordítottak, és a teljesítmény, valamint a hatótáv is remek.

Egy élmény a G3-mal közlekedni, legyen szó akár városi használatról, akár kisebb terepről, simán elmegy földutakon is. A nagy, széles kijelző szinte egyedülálló a kategóriában, az összehajtható kivitel pedig nem megy stabilitás rovására.

Amibe esetleg bele lehet kötni, hogy a tárcsafékek nem hidraulikusak, de így is nagyon jól működnek, illetve az alsó vízszintes lábrész lehetne hosszabb, de ott van utána a kicktail, amire szintén tehetjük a lábunkat, ezért ez sem akkora gond. A lengéscsillapítás pedig lehetne puhább is, de ez már inkább csak szőrszálhasogatás, mert nagyon egyben van a roller, és jól veszi az akadályokat. A kulcsos lezárás hiányát lehet még negatívumként felhozi, ez már szokott lenni ebben az árkategóriában, de itt kimaradt.

A Kugoo Kirin G3 egy nagyon jól átgondolt, minőségi “középutas” roller, de nyilván nem való mindenkinek.

  • Ha durvább terepre használnád, akkor vannak ennél is erősebb, spéci típusok.
  • Ha fontos a könnyű hordozhatóság, mert például gyakran kell lépcsőn fel-le hurcolni, akkor ennél könnyebb rollert válassz.
  • Ha neked bőven elég a szokásos 25 km/órás tempó, nem akarsz gyorsabban menni, akkor fölösleges ilyet venned.
  • Illetve ha nem szánsz ennyit a célra, akkor nyilván kiesett ez a típus.

De minden más esetben érdemes elgondolkozni rajta, akár napi ingázásra, akár hétvégi szórakozásra is jó lehet. Rengeteg videós teszt van róla a YouTube-on, elég népszerű típus jelenleg, sok a pozitív visszajelzés.

A Kugoo Kirin G3 hivatalos bevezető ára 999,99 euró, de a Geekmaxi jóvoltából kaptunk hozzá egy extra kupont, amivel bő 10 ezer Ft-ot spórolhatsz. A NEWGEEKMAXI kóddal durván 344 ezer Ft lesz a végösszeg. A rollert európai raktárról küldik, nekem 2-3 munkanap alatt megérkezett mindenféle probléma nélkül. Futár hozza, nem kell már áfát vagy vámot fizetni. További részletek:

Fontos tudnivaló: egyelőre nem igazán van szabályozva a rollerek használata Magyarországon, de ez egy gyorsabb típus, így mindenképp sisakkal használd, és másfajta védőfelszerelés sem árt. A tervek szerint ez a modell már a “nagy roller” kategóriába fog tartozni, tehát hasonló szabályok vonatkoznak majd rá, mint a robogókra, vagyis legyen B-s, M-es vagy A-s jogsid. 

A rollert a Geekmaxi webáruház biztosította a teszthez, köszönjük nekik!

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid