Lemondási hullám indult, visszaüthet a Netflix szigorítása

0

A Netflix már eddig is az egyik legdrágább streaming szolgáltató volt a piacon, de legalább többen is lehetett használni egy előfizetést a jelszó megosztásával, és így még sokaknak megérte. Ennek azonban vége, felszámolják a “potyázást”, aminek érthető módon sokan nem örülnek, rengetegen mondják le emiatt a szolgáltatást.

Már Magyarországon is jönnek a figyelmeztetések, a felhasználók kaptak emailben tájékoztatást, illetve a kliens is “zaklat”, hogy állítsunk be elsődleges tartózkodási helyet. Röviden arról van szó, hogy csak egyetlen háztartáson belül lehet majd huzamosabb ideig nézni a Neflixet, ha más helyen is használják a fiókunkat (tartósan), akkor vagy hozzá kell adni egy extra felhasználót havi 990 Ft-ért, vagy pedig külön elő kell fizetnie az illetőnek, utóbbi esetben a Netflix lehetőséget biztosít a profil átvitelére.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mi lesz azokkal, akik mondjuk több helyen is laknak életvitelszerűen (például munkahely miatt ingáznak).

Sokan vannak, akik csak azért fizettek elő, mert többen is tudták használni a szolgáltatást (külön lakó szülők, testvér vagy 1-1 barát), de a szigorítás után már nem szeretnék kifizetni a havidíjat. A szolgáltatást természetesen bármikor le lehet mondani, és a beszámolók szerint jó néhányan így is tesznek. Twitteren egyre népszerűbb a #CancelNetflix hashtag, a felhasználók sorra jelentik be, hogy megszűntetik az előfizetésüket.

Rengeteg példa olvasható, az egyik felhasználó 10 év után törölte az előfizetését:

10 évig voltam előfizető. Most már nős vagyok, gyerekeim vannak, és több országban is van otthonom. Ezért váltottam prémiumra. A Netflix régebben kényelmes volt, még ha túlárazott is, és középszerű tartalmat kínált. Ezt az előnyüket most elvesztették. #CancelNetflix

A lemondás mellett egy másik lehetőség az alacsonyabb csomagra váltás. Amíg meg lehetett osztani a jelszavunkat másokkal, addig jól jött a több profil, de ezek után lehet, egy elég lesz egy olcsóbb szint is. Illetve természetesen ott van a többi szolgáltató, amelyeknél egyelőre nincs ilyen szigorítás, nyugodtan lehet használni őket több háztartásból is.

Via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid