Múlt héten debütált a Realme Neo 7, ami sokak szerint az új középkategóriás király, és a márka azóta már túl is van az első villámvásáron. A mobil iránti kereslet óriási volt, a készülékből már az első 5 percben többet adtak el, mint az elődből az első forgalmazási napján.
Egy teljes nap kellett a Realme GT Neo 6-nak, hogy annyit adjanak el belőle, mint most az utódból, a Neo 7-ből, nagyjából öt perc alatt. Az új mobil sikere mögött nyilván a remek áron kínált hardveres jellemzők állnak, amiken talán érdemes lehet újra végig futni.
A Realme Neo 7 helyi pénzből átszámítva cirka 117 ezer forintról indul, és ezért az összegért egy igen erős MediaTek Dimensity 9300+ lapkakészletet, valamint egy gigantikus, 7000 mAh-s akkumulátort kapnak az érdeklődők.
Az új tulajdonos kedvenc sorozatát egy 6,78 hüvelykes LTPO OLED kijelzőn bambulhatja, a képernyő 120 Hz-es képfrissítése pedig igazodik a megjelenített tartalomhoz, alkalmazáshoz. A Realme szerint ez egy extra fényes panel, amelynek fényereje akár 6000 nitre is felmehet. A kamerák is elég ígéretesek.
A hátlapi képrögzítő rendszer élén egy 50 megapixeles kamera áll Sony IMX882 érzékelővel, amihez betársul egy 8 megapixeles ultraszéles látószögű egység. Nagyon reméljük, hogy a Neo 7 kijut majd Kínából, és nálunk is megjelenik, még ha a fenti indulóár egy kicsit vastagabbra is sikerül. Az előd Realme GT 6 néven került forgalomba a népköztársaság határain túl, hátha az új modell is eljut hozzánk.
Forrás: GSMArena