Letesztelték a OnePlus 2 kameráját

0

Nem tudom, hogy olvasóink közül hányan ismerik Marques Browlee-t, vagy más néven MKBHD-t. Akik még nem hallottak róla, azoknak elárulom, hogy a világ egyik legnépszerűbb és legelismertebb techvideósáról beszélünk. Youtube csatornájának több, mint két és fél millió feliratkozója van, ahova leggyakrabban telefonokkal kapcsolatos videókat tölt fel. MKBHD jó kapcsolatot ápol a OnePlusszal, ezért a cég fejesei úgy gondolták, hogy milyen jó is lenne, ha elküldenének neki egy OnePlus 2-t, hogy ezzel is tovább hypeolják a készüléket. Marques pedig a világon szinte elsőként próbálta ki a mobilt, és csinált is egy tesztet annak kamerájáról.

Az egész sztori azzal kezdődött, hogy MKBHD Snapchaten megosztott egy rövid videót, amelyben kinyitott egy rejtélyes dobozt. Ebben a OnePlus 2 USB Type-C kábele volt látható. Viszont akik jobban odafigyeltek, azok láthatták, hogy a doboz túl nagy egy szimpla vezetéknek, valamint egy #HYPE feliratú papírnak, és tényleg lapul még ott egy telefonhoz hasonló tárgy, természetesen befóliázva, hogy senki se lássa.

Most, két nappal később pedig már fel is töltött egy videót Marques, amiben letesztelte a OnePlus 2 kameráját. A videóban feltűnik maga a készülék is, azonban egy erős blur effektnek hála teljesen felismerhetetlen.

mkbhd-oneplus-2

A tesztből kiderülnek a telefon hátlapi kamerájának részletei, ezek azonban egy kicsit talán csalódást válthatnak ki néhányakból. A OnePlus 2 ugyanis egy 13 megapixeles szenzort kapott, amely megegyezik az előd felbontásával. Persze egy kamera képességeit nem (csak) a felbontás befolyásolja, hanem nagyon fontos például a rekesznyílás is. Ez határozza meg, hogy mennyi fény jut be a szenzorba. Minél kisebb ez az érték, annál jobb képeket fogunk kapni. Ilyen szempontból a legjobb kamerákkal jelenleg az LG G4 (f/1.8), valamint a Samsung Galaxy S6 (f/1.9) rendelkezik.

A OnePlus 2 kamerája f/2.0-s apertúrával bír, ami szintén megegyezik az előd értékével. Persze azért így is történt előrelépés, hiszen maga a képminőség sokat javult a papíron megegyező adatok ellenére. Újdonság viszont, hogy a OnePlus 2 hátlapi kamerája lézeres autófókuszt is kapott, valamint képes 4K videókat rögzíteni. Az optikai képstabilizátorról nem tudunk biztosat, de úgy néz ki, hogy ez kimaradt a készülékből.

A jelenlegi csúcsmobilok által készített kép ugyanarról a szoborról

A jelenlegi csúcsmobilok által készített képrészletek (nagyítható)

A teszt alapján elmondható, hogy a OnePlus 2 egy egész jó kamerát fog kapni, de azért nem lesz kiemelkedő. Az LG G4 és a Samsung Galaxy S6 például egyértelműen jobb képeket készít. Ez persze nem feltétlenül baj, hiszen az itt említett két készülék jóval drágább, de azért így sem lehetünk maradéktalanul elégedettek. A végleges leleplezés egyébként július 27-én várható.

Az eredeti videó:

További OnePlus 2 tesztképek: https://plus.google.com/+MarquesBrownlee/posts/N9Wyn5251gw

MKBHD

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu egyik legújabb és legfiatalabb szerkesztője.

NapiDroid