LIFX LED teszt – világíts okosan!

1

Rengetegféle okos kütyü létezik, és nem csak a telefonokról és tabletekről beszélek, hiszen a TV-től a hűtőig már szinte mindenből van felokosított változat. Nincs ez másképp a világítástechnikánál sem. Nemrégiben lehetőségem adódott a LIFX LED okoségő kipróbálására, és mivel egy igen érdekes és menő készülékről van szó, természetesen azonnal neki is fogtam a tesztnek.

Egyébként a LIFX-nek már a története is figyelemreméltó, hiszen az egész a Kickstarteren indult, ahol pár nap alatt több, mint 1.3 millió dollárt dobott össze a közösség, hogy a projekt elindulhasson.

Na de mi is ez az okoségő pontosan? Egyrészt tudja ugyanazt, mint a hagyományos társai, azaz egyszerűen becsavarhatjuk egy szabványos foglalatba, ahol utána le-fel kapcsolhatjuk. Persze ennél jóval többről van szó a LIFX LED esetében, hiszen egy komplett Wifi-s vezérlőegység is beépítésre került, aminek köszönhetően a mobilunkkal is működésre bírhatjuk az eszközt. És ebben az esetben jóval többet kapunk, mint a le-fel kapcsolás lehetősége.

Csomagolás

Az okoségő egy kifejezetten minőségi dobozban érkezik hozzánk, ami már önmagában is jelzi, hogy nem egy mindennapi kütyüről van szó.

lifx-led-teszt

A masszív, kemény csomagolás alatt egy talapzatba állítva tárul elénk maga az izzó, amihez egy magyar nyelvet nélkülöző használati utasítást kapunk.

Külső

Maga az égő kifejezetten nehéz, közel 300 grammos, és talán méretre is nagyobb a legtöbb hagyományos társánál. Kinézetre egyébkén nagyon megkapó, akár önmagában is jól mutat egy lámpában, mindenféle takarás (pl. lámpaernyő) nélkül.

lifx-led-izzo

Adatok

A LIFX LED izzó szabványos E27-es foglalatba illeszkedik, a teljesítménye pedig 17 Watt. Ez nagyjából egy 75 Wattos hagyományos égőnek felel meg fényerő tekintetében.

A bevilágítás szöge 130 fok, a fény színe pedig szinte bármilyenre állítható. A világításért természetesen a LED technológia felel, ami akár 40.000 óra élettartamot is ígér.

Beüzemelés

Annak ellenére, hogy az izzó önmagában is használható világításra, csak úgy van igazából értelme, ha az okos funkciókat is igénybe vesszük. Ehhez egy Wifi routerre és egy Androidos, vagy iOS-es készülékre lesz szükségünk.

Screenshot_2014-10-23-12-08-34

A beüzemeléshez először a LIFX alkalmazást kell letöltenünk, ami Android 4.0 feletti szoftvert támogat. Ezután Wifi-n keresztül rá kell kapcsolódnunk az égő jelére, majd néhány egyszerű lépésben beállíthatjuk a szükséges dolgokat.

Az égő szoftvere is frissíthető, ehhez számítógépre is szükségünk lesz, de egyébként elég egyszerű a dolog.

Használat

Ha működésre bírtuk a kütyünket, akkor jön az igazi szórakozás. Az alkalmazással több égőt is vezérelhetünk egyszerre, és ezeket akár szobánként is tudjuk csoportosítani.

Screenshot_2014-10-23-12-09-33

A fény színének beállításához többféle vezérlő panelt is kapunk, ezek egyrészt nagyon jól néznek ki, másrészt pedig tényleg szinte bármilyen árnyalat megvalósítható. Már magán a fehéren belül is rengeteg lehetőségünk van, beállíthatjuk simán hidegre, vagy akár olyanra is, mint a nap fénye.

Screenshot_2014-10-23-12-09-05

Screenshot_2014-10-23-12-09-16

Kapunk egy külön Effects fület is,  aminél további extrák állnak rendelkezésre. Csinálhatunk lávalámpa hatást vagy akár gyertyalángra hasonlító fényt is.

Screenshot_2014-10-23-12-09-26

Összegzés

A LIFX okosizzó tényleg egy nagyon látványos eszköz lett, és az olvasottak alapján biztosan sokan cserélnék le jelenlegi világításukat ilyen mobilról vezérelhető, testreszabható kütyükre.

Mindez megtehető minden további nélkül, de arra számítsunk, hogy nem lesz egy olcsó mulatság. Egy ilyen izzó 27 ezer forint környékén kapható (vagy most meg is nyerhető), és ha ezekkel akarjuk telerakni a lakást, akkor bizony mélyen zsebbe kell nyúlni. Persze 1-1 darab is jól mutat, és ez azért még többeknek a megfizethető kategóriába esik.

A LIFX LED okosizzót a LED Leet biztosította a teszt erejéig.

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Szakos Péter

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid