Még be sem mutatták a Galaxy S9-et, de máris lemásolták

0

Nem nagy újdonság, hogy a kínaiak minden sikerterméket igyekeznek utánozni, lemásolni, a Galaxy S9 azonban már most, jóval a bemutatója és a megjelenése előtt erre a sorsra jutott.

A Vkworld nevű kínai gyártó a Galaxy S9-ről szóló pletykákat és koncepciókat vette alapul, hiszen hivatalos információk még nincsenek a készülékről. A kínai verzió szintén az S9 nevet kapta, nem meglepő módon, és az előzetes képek alapján igen vékony kávájú kijelzővel jön, ami állítólag az előlap 92%-át teszi ki.

A Vkworld S9-et a 10 magos Helio X30 hajthatja 6 GB RAM és 128 GB tárhely mellett, a kijelző pedig 5.99 colos lesz és QHD felbontású. A mobilt elöl-hátul üveg borítja, csak a keret lesz fémből, akárcsak várhatóan a Galaxy S9 esetében. Az akkumulátor viszont jóval nagyobb lesz, a gyártó szerint meghaladja majd az 5000 mAh-t, míg a Samsung mobilja csak egy 3200 mAh-s telepet kaphat.

A Vkworld újdonsága 300 dollár körüli összegbe fog kerülni, és valamikor 2018 elején debütálhat.

Forrás: Vkworld

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid