Még az idén megjelenhet az a többszörösen hajlítható mobil, amit nemrég a Huawei-vezér kezében szúrtak ki

0

Hónapokkal ezelőtt már elkezdtek keringeni olyan értesülések, hogy a Huawei egy többszörösen hajlítható okostelefonon dolgozik a színfalak mögött. Maga a vállalat nem árult el részleteket erről a készülékről, de a vezérigazgatót, Richard Yu-t, nemrég lefotózták, ahogy egy ilyen modellt tart a kezében.

Nyilván az egyik legrangosabb kínai gyártó vezetője olyan prototípussal “játszik”, amilyennel csak akar, de Digital Chat Station, az egyik legmegbízhatóbb ázsiai szivárogtató azt állítja, hogy ezzel a készülékkel a Huawei vásárlói is találkozni fognak még az idén. Erre mindjárt vissza is térünk.

Mint a képen is látható, az okostelefon két hajtásvonallal rendelkezik, dupla zsanérral, ellentétben a mostanában divatos, könyvszerűen hajlítható mobilokkal, mint amilyenek a Huawei Mate X5 vagy a Samsung Galaxy Z Fold 6. A Richard Yu kezében lévő készülék teljesen kinyitott állapotában egy 10 colos megjelenítőt állít a felhasználó rendelkezésére, vagyis nyugodtan nevezhetjük hajlítható mobil helyett akár táblagépnek is.

Digital Chat Station úgy tudja, hogy a Huawei különlegességét egy Kirin 9-es szériába tartozó lapkakészlet hajtja majd. Azt is állítja, hogy ez a többszörösen hajlítható eszköz a Mate 70 okostelefonok érkezése előtt meg fog jelenni. Korábban egyébként arról is szó volt, hogy még június vége előtt forgalomba kerül a készülék, de mint látjátok, ebből nem lett semmi. Ami pedig a Mate 70 mobilokat illeti, debütálásukra az idei év utolsó negyedévében lehet számítani, annak is inkább a vége felé.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid