A korábbi Galaxy Note telefonok, illetve ezek közvetlen utódai, a Galaxy S Ultra modellek is meglehetősen szögletes kialakítást kaptak, ami megkülönböztette őket más Samsung készülékektől. Az év elején bemutatott Galaxy S25 Ultra már változtatott ezen, lekerekítették a sarkait, a következő generáció pedig még ívesebb lehet.
Alapvetően sok szempontból praktikusabb a lekerekített forma, kényelmesebb a fogása, és a farmerzsebet sem koptatja ki annyira, mint egy szögletes készülék. A Galaxy S Ultra mobilok mégis szembe mentek ezzel, és a karakteresebb külsővel jelezték, hogy bizony nem az átlagfelhasználóknak, hanem az úgynevezett power usereknek készültek.
A tavaly megjelent Galaxy S24 Ultra még kifejezetten sarkos volt, amivel teljesen elkülönült a többi S24 modelltől, az S25 szériát viszont már egységesítette a Samsung, kissé lekerekítették az S25 Ultra sarkait, és így mindhárom készülék hasonló dizájnt kapott.
Az egyik ismert szivárogtató szerint jövőre a Galaxy S26 Ultrával tovább folytatja ezt az utat a Samsung, vagyis a telefon sarkai még jobban le lesznek kerekítve. Emiatt bizonyára kényelmesebb lesz használni, viszont teljesen odaveszhet a jellegzetes, karakteres forma.
Egyébként jelentősen átalakulhat jövőre a Galaxy S26 széria, eltűnhet ugyanis az alap és a Plus modell is, helyettük Pro és Edge kiadás jöhet, amikhez betársul a szokásos Ultra.


