Érkezett egy jelentés, amelynek értelmében a Samsung a vártnál jóval korábban, akár már ebben a hónapban leleplezheti első háromfelé hajlítható okostelefonját. A források szerint a készülék bejelentésére egy különleges Unpacked eseményen kerülhet sor, azonban a gyártás csak rendkívül limitált darabszámban történik, magát a telefont pedig csak egy maroknyi piacon fogják értékesíteni – legalábbis eleinte.
Ha minden igaz, a háromfelé hajlítható Samsung mobil tömeggyártása már megkezdődött. A telefont egy még ebben a hónapban megrendezésre kerülő Unpacked eseményen mutathatják be, a bolti értékesítés kezdete azonban novemberig elhúzódhat. Az ellátási láncból származó infók szerint a Samsung jelentősen csökkentette a gyártási darabszámot, az eredetileg meghatározott 200 ezres mennyiséget 50 ezerre faragta le.
- Frissítés: egy másik jelentés szerint októberben tarthatják a bemutatót, de ebben is novemberi értékesítésről és 50 ezer legyártott darabszámról írnak.
A limitált darabszám egyértelműen azt jelzi, hogy a Samsung a készüléket egyfajta próbaverziónak kezeli, és először felméri a vásárlói keresletet az új formátum iránt. Ezt az is alátámasztja, hogy a mobil, aminek egyelőre nem tiszta a végleges elnevezése – hallottuk már a Galaxy G Fold és a Galaxy Z TriFold neveket is korábban –, eleinte csupán két régióban, Dél-Koreában és Kínában lesz kapható. Ezzel a stratégiával a Samsung elkerülheti, hogy tri-fold csodája elvonja a figyelmet a sokkal szélesebb körben elérhető Galaxy Z Fold 7-ről.
A Samsung tehát óvatosan vezeti be a készüléket a kínálatába. A limitált darabszám és a korlátozott forgalmazás lehetővé teszi számukra, hogy valós felhasználói visszajelzéseket gyűjtsenek, és felmérjék a piaci igényeket, mielőtt egy szélesebb körű globális bevezetés mellett döntenének. Ha csúnyán akarnánk fogalmazni, a vásárlók fogják bétatesztelni a készüléket, majd ezután a Samsung fejesei eldöntik, hogyan alakul a háromfelé hajlítható okostelefon és lehetséges folytatásainak sorsa.
Forrás: GSMArena