Megérkezett a Samsung Galaxy Z Fold 4

0

Megérkezett a Samsung legújabb hajlítható kijelzős csúcsmodellje, a Galaxy Z Fold 4, ami alapvetően nagyon hasonlít az elődjére, de azért sok téren fejlődött hozzá képet. Ezzel együtt debütált a Z Flip 4 is, de erről külön cikkben fogunk írni. (Hazai árak a cikk végén.)

A Samsung azt mondta a bemutatón, hogy az első két Fold modell megalapozta a hajlítható mobilok kategóriáját, a harmadik pedig leginkább arra fókuszált, hogy fejlesszenek a strapabíróságon és a multitaszkingon, illetve megoldják az S Pen támogatást. A most bemutatott Galaxy Z Fold 4 pedig még jobb ergonómiát és produktivitást kínál, valamint fejlettebb kamerarendszert. Ez persze még messze nem minden, fussuk gyorsan át a jellemzőket!

Először is a Z Fold 3-hoz képest változtak az arányok, az új modell összecsukott állapotban ugyanolyan széles, de kicsit alacsonyabb és vékonyabb. A külső kijelző képaránya pedig ezúttal 23:9 (a korábbi 24,5:9 helyett), és a káva is vékonyodott, így jobb a helykihasználás. A képátló maradt 6,2 col, a felbontás 2316 x 904 képpont lett, és természetesen egy 120 Hz-es OLED panelről van szó.

Kinyitott állapotban szintén egy új, 6:5-ös képarányú kijelző fogad minket, ami ugyanúgy 7,6 colos, mint eddig, viszont itt is vékonyabb a keret körülötte. A pontos felbontás ezúttal 1276 x 1812 képpont, és itt is egy OLED megjelenítőről van szó 120 Hz-es variálható képfrissítéssel.

Kívül szokás szerint egy kameralyukas megoldásba került a 10 MP-es szelfikamera, belül pedig egy rejtett érzékelő foglal helyet a kijelző mögött, ami továbbra is 4 MP-es fotókat készít, viszont sokkal kevésbé szembetűnő, mint az előd esetében, ugyanis a kamera fölött megnövelték a képernyő pixelsűrűségét.

Ha már kamerák, akkor ejtsünk szót az új hátlapi egységekről, amelyek egyébként megegyeznek a Galaxy S22 és az S22+ kameráival. Van tehát egy 50 MP-es fő szenzor OIS-szel, egy 12 MP-es ultraszéles látószögű megoldás, valamint egy 10 MP-es 3x telefotó kamera, ami szintén rendelkezik OIS-szel.

A Samsung Galaxy Z Fold 4-et a vadonatúj Snapdragon 8+ Gen 1 lapka hajtja 12 GB RAM társaságában, a belső tárhely pedig lehet 256 GB-os, 512 GB-os, vagy akár 1 TB-os is.

Az akkumulátor terén nem igazán történt változás, továbbra is 4400 mAh kapacitással gazdálkodhatunk, a töltés pedig 25 W-tal lehetséges vezetékkel és 15 W-tal vezeték nélkül.

Említést érdemel még az erős alumínium váz, a Gorilla Glass Victus+ külső védelem, az IPX8 vízállóság, valamint az új zsanér, ami a Samsung szerint 200.000 hajlítást is simán kibír.

Szoftveres téren is elég sok újítást kapunk, ezeket hosszú lenne teljes egészében felsorolni, de amit mindenképpen ki kell emelni, hogy rengeteg népszerű alkalmazást optimalizáltak az újfajta képernyőre, és alulra kerül egy új menü (Taskbar), ahol megjelenhetnek a fontosabb appok, így egy PC-szerű felület fogad minket a nagyobb, belső kijelzőn.

Samsung Galaxy Z Fold 4 árak

A Samsung Galaxy Z Fold 4 hivatalos indulóára 1800 euró a legtöbb európai piacon, Magyarországon pedig 779.990 Ft-ot kérnek a 256 GB-os alap modellért. Ha ez nem lenne elég, akkor választhatod az 512 GB-os kiszerelést 839.900 Ft-ért. Az előrendelés már meg is indult, és augusztus 25-ig készülékbeszámítási kedvezményt adnak a mobilok mellé.

Forrás: Samsung

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid