Megérkezett a Xiaomi 13 Ultra

0

A Xiaomi végre bemutatta az valódi 2023-as csúcsmobilját, ami leginkább a kamerákra helyezi a hangsúlyt, de más szempontból is ütős lett. A Xiaomi 13 Ultra természetesen megkapta a Snapdragon 8 Gen 2 processzort, és olyan kijelzője van, amilyet eddig nem igazán láthattunk okostelefonban.

A Xiaomi 13 Ultra egy teljesen új, 6,73 colos C7 AMOLED kijelzőt kapott, amit a TCL gyárt, és természetesen LTPO megoldást használ, vagyis teljesen adaptívan tudja a 120 Hz-es képfrissítést. A felbontás WQHD+ (3200×1440 pixel), a képpontsűrűség pedig 522 ppi. Normál használat mellett 1300 nit fényerőre képes a panel, de HDR módban akár a 2600 nitet is elérheti, ami valószínűleg rekord a mobilok között, de a Xiaominál mindenképp.

A HDR10, a HDR10+ és a DolbyVision mellett a képernyő megkapta a Pro HDR Display minősítést is. Említést érdemel még a 68 millió megjeleníthető szín, illetve a DC Dimming és az 1920 Hz-es PWM Dimming támogatás, hogy az érzékeny szemű felhasználókat se zavarja a kijelző. A védelemről pedig Gorilla Glass Victus gondoskodik.

Ahogy már említettük, a telefont a Snapdragon 8 Gen 2 hajtja, amelynek a hűsen tartásáért a továbbfejlesztett Loop LiquidCool hűtési megoldás felel. Már a legkisebb kiszerelésben is 12 GB RAM található, de kérhető 16 GB-tal is a mobil, ezek természetesen LPDDR5X memória típusok. A belső tárhely pedig lehet 256 GB, 512 GB vagy akár 1 TB, amelyek szupergyors UFS 4.0-s megoldások.

Most pedig következzenek a kamerák, mert itt van bőven újítás. A hátlapon található méretes kameraszigetet egy speciális üveg borítja (Leica Vario-Summicron 1:1.8-3.0/12-120 ASPH), és négy darab 50 MP-es szenzort foglal magában, amelyek közül a fő egység egy 1 colos Sony IMX989, a másik három pedig szintén egész komoly lett, ezek Sony IMX858-as érzékelőt használnak. Van egy ultraszéles, egy telefotó és egy “szuper telefotó” megoldás köztük.

A fő kamera 8 részes Leica lencsét használ speciális bevonattal. A rekeszérték variálható, két fokozatban lehet állítani, az egyik f/1,9-es, a másik pedig f/4-es. A fókusztávolság 23 mm, kapunk HyperOIS stabilizációt és villámgyors autofókuszt is. Az egyes pixelek fizikai mérete 1,6 µm, ami már önmagában is egész nagy (telefonos mércével nézve), de összevonás után 3,2 µm-es effektív képpontok jönnek létre, így 12,5 MP-es képek készülnek.

Az 50 MP-es ultraszéles látószögű kamera fókusztávolsága 12 mm, a rekeszértéke f/1,8, és lehet vele akár 5 cm-ről is makróképeket lőni. A fizikai pixelméret itt 0,8 µm, de összevonás után 1,6 µm-es képpontokkal dolgozhatunk.

Az 50 MP-es középtávú telefotó kamera 3,2x optikai zoomra képes (75 mm-es gyújtótávolság), a rekeszértéke f/1,8, és optikai képstabilizátort is kapott.

A szintén 50 MP-es periszkópos telefotó kamera 10x-es “veszteségmentes” nagyítást ígér, ennek a fókusztávolsága 120 mm (tehát a valódi optikai zoom 5,2x-es), a rekeszérték pedig f/3,0. Természetesen itt is van OIS.

A Xiaomi azt ígéri, hogy mind a négy kamerával remek fotókat lehet lőni akár gyengébb fényviszonyok között is, köszönhetően az Ultra Night módnak. A professzionális videózás sem akadály, az összes kamera támogatja a 8K videófelvétel, és 10 bites LOG formátumban is rögzíthetünk, illetve a 14 bites Ultra RAW támogatás is adott.

A 32 megapixeles, f/2,0-s előlapi kamera fix fókusszal rendelkezik, és a 4 az 1-hez összevonással 8 megapixeles fotókat készít.

A telefonba egy 5000 mAh-s akkumulátor került, ami 90 W-tal tölthető vezetéken keresztül és 50 W-tal vezeték nélkül, a fordított vezeték nélküli töltés pedig szintén adott. Hasznos újítás, hogy 1%-os töltöttségnél bekapcsol egy spéci takarékos mód, amivel 60 perc további üzemidő és 12 perc hívás lehetséges.

Az akkumulátor élettartamát és a töltést a Xiaomi saját Surge P2 és Surge G1 chipjei figyelik.

Szintán említést érdemel, hogy a telefonon USB 3.2 Gen 1-es Type-C port található, ami sokkal gyorsabb adatátvitelt lesz lehetővé a korábbi generációkhoz képest.

A további jellemzők között szerepel a unibody fém keret, a bőrhatású hátlapi borítás, ami a gyártó szerint nagyon tartós, illetve az IP68-as por- és vízállóság. Van továbbá sztereó hangszóró, fejlett rezgőmotor, infraport, és természetesen NFC is.

A Xiaomi 13 Ultra fekete és olívazöld színekben lesz kapható, az indulóára 5999 jüan, vagyis Kínában ugyanannyiba kerül, mint tavaly a 12S Ultra. Ez átszámolva 872 dollárt vagy 296 ezer Ft-ot jelent, amely összegért a 12+256 GB-os alap modellt kapjuk.

A telefon Európában is kapható lesz, de az itteni megjelenés részleteit később fogják ismertetni.

Forrás: Xiaomi

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid