Megjelent az Android 11 harmadik, és egyben utolsó fejlesztői előzetes verziója

0

A Google kiadta az Android 11 Developer Preview 3-at, vagyis az új verzió harmadik fejlesztői előzetesét, ami egyben az utolsó is, ezután ugyanis már a béták jönnek.

A DP3 már tölthető is a Pixel 2, 3, 3a és 4 telefonokra a Google weboldaláról, de a telepítése még szigorúan csak fejlesztőknek ajánlott. A rendszer még messze nem végleges, és nem is alkalmas a mindennapos használatra. A DP2-höz képest történtek újítások, ezek egy egy részéről a keresőóriás bejegyzésében olvashatsz angolul, de előre szólunk, hogy semmi érdekeset nem fogsz találni, hacsak nem vagy fejlesztő.

Vannak persze olyan fejlesztések is, amelyeket az átlagos felhasználó is értékelhet, frissült például az alkalmazásváltó, és a bezárt appokat egy rövid ideig vissza lehet hozni. Az értesítéseknél is történt egy remek újítás, most már el lehet rejteni azokat a fix értesítéseket is, amiket eddig nem lehetett bezárni. Ez persze néhány változtatás a sok közül, még most fedezik fel a rendszet azok, akik telepítették.

A mostani verzió egyébként a korábban felvázolt menetrend szerint jött, a februári DP1 és a márciusi DP2 után. Következő hónapban pedig érkezik az első béta, ami már kicsit szélesebb körnek szól majd, és valószínűleg külsős gyártók készülékeit is bevonják a tesztelésbe. Egész biztosan lesz a listában LG, Sony, Nokia, OnePlus és Xiaomi telefon is.

A béta verziókból is három lesz, majd utánuk megjelenhet a végleges Andriod 11 is, ha minden jól megy, valamikor augusztus környékén.

Forrás: Google

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid