Megjelent a Poptel P60 strapatelefon

0

A Poptel egyelőre nem túl sok okostelefonnal rendelkezik, viszont termékpalettájuk elsőrangú strapabíró mobilokból áll. Ezek egyike az Poptel P60, melybe minden belekerült, amire a kemény melósoknak vagy a kirándulás imádóinak szüksége lehet.

E rövid ismertetőben haladjunk kívülről befelé, hiszen egy strapatelefon legfontosabb része az a burkolat, ami a belső hardverelemeket hivatott védeni. Ez egy masszív készülék, a víznek és pornak IP68 minősítésnek megfelelően áll ellen, a többi csapást pedig Terminátorként tűri a MIL-STD-810G katonai szabvány szerint kialakított külső miatt.

A képernyő az egyik legkirályabb része ennek a mobilnak, hamar meg fogjátok Ti is szeretni az 5.7 colos Full HD+ felbontású megjelenítőt, ami az IPS panelnek köszönhetően remek betekintési szögekkel rendelkezik. A tartalmak élessége és jól láthatósága feszített helyzetekben mindenképpen jól fog jönni, de ha csak a szobában böngészünk, akkor is öröm lesz a kijelzőt nézni. A Gorilla Glass borítással ellátott megjelenítőt ráadásul akár vizes ujjal is könnyedén vezérelhetjük.

Ellenálló burkolat, klassz képernyő – ilyen összeállítás mellé illik korrekt hardvert pakolni a házba, és a Poptel P60-nak egyetlen percig sem kell szégyenkeznie.

A számítási feladatokat a Helio P23 nevű MediaTek lapka 8 magos processzora végzi, melyhez 6 GB RAM és egy 128 GB-os belső tárhely került. Ekkora háttértár már szinte mindenre elegendő, amennyiben mégis kevésnek bizonyulna, élhetünk a Micro SD kártyás bővítés lehetőségével.

A hátlapi kamerarendszer lépést tart a jelenlegi trendekkel, ennek megfelelően két szenzort foglal magában, melyek közül az egyik 16, a másik pedig 5 megapixeles. Az elsődleges érzékelő a Samsung gyártmánya, ami kiváló ajánlólevélnek számít. Az előlapi képrögzítő egység 8 megapixeles fotókat készít.

Rengeteg apró extrát és különlegességet sikerült ebbe az ellenálló házba pakolni. Hosszasan tudnánk sorolni milyen telekommunikációs hálózatokat támogat a Poptel P60 beépített LTE modeme, számunkra viszont az a legfontosabb, hogy boldogulni fog a nálunk is használatos B20 frekvenciával. Célunkat és a kiindulópontot sem fogjuk soha elveszíteni, mivel GLONASS és Beidou támogatással bíró GPS modul található ennek a strapabíró készüléknek a belsejében.

A 802.11 a/b/g/n szabványú Wi-Fi és a Bluetooth 4.0 mellé ráadásul NFC chip is került, így csupán egy gombnyomás választ el bennünket az ultragyors adatátvitel vagy a mobilfizetés lehetőségétől. A telefon rendkívül biztonságos, hiszen kétféle biometrikus azonosítási opció is rendelkezésre áll, a hátlapi ujjlenyomat-olvasó mellett élhetünk az arcalapú kijelzőfeloldással, ha úgy óhajtjuk.

Az akkumulátor sem piskóta, és ez alatt nem csupán az 5000 mAh kapacitást értjük. Az 5V/2A töltés révén táplálható telep összesen 516 óra készenléti időt biztosít, de akár 25 órán keresztül telefonálhatunk vagy 10 órán át nézhetünk videókat a segítségével. Teljes lemerülés esetén három órát kell táplálni a készüléket, ami a vezeték nélküli töltést is támogatja. A hatalmas aksival képesek vagyunk más eszközöket is ellátni energiával, ha a szükség úgy kívánja. Az energiatakarékosságot illetően jó szolgálatot fog tenni a telefonon már gyárilag futó Android 8.1 Oreo rendszer.

Ha a szabad ég alatti vándorlás vagy a kőkemény munka az életed fontos részét képezi, mindenképpen érdemes meggondolni a Poptel P60 okostelefon beszerzését. A készülék egy remek promóció keretein belül most akciós a GearBest virtuális áruházában, így mindössze 219,99 dolláros áron megrendelhető. Részletekért, és vásárlásért kattintsatok erre a linkre!

  • Frissítés:POPTELP60 limitált kuponnal még olcsóbb, most csak 199,99 dollár (~57.000 Ft). A kupont a rendelés során tudod felhasználni.

További Poptel akciók:

Vámmentes szállítás: Priority Line

Forrás: GearBest

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás
NapiDroid