Megszűnik az Extreme Digital

0

Az eMAG és az Extreme Digital egyesülése hamarosan nagy mérföldkőhöz ér, az utóbbi néven működő webshop ugyanis májusban megszűnik, a helyét teljesen átveszi az eMAG felülete.

Az Extreme Digital még 2001-ben indult, és sokáig Magyarország legnagyobb forgalmú webáruháza volt. Az eredetileg főként fényképezőgépekkel és számítógépes alkatrészekkel foglalkozó, magyar tulajdonú vállalatot 2019-ben felvásárolta a romániai székhelyű eMAG, majd megindult a két platform egyesülése.

Először a háttérfolyamatokat fésülték össze, most pedig bejelentésre került, hogy a két webáruház gyakorlatilag teljesen egyesül, és eMAG-ként működnek tovább. Az Extreme Digital pedig megszűnik mint különálló webáruház.

Az Extreme Digital kínálata ezentúl az eMAG felületén lesz elérhető, a vásárlókat itt fogják kiszolgálni. Most még működik az edigital.hu, de már kint van az eMAG logója is, és 2022. május 2-től az emag.hu-ra fogják átirányítani a felhasználókat.

Az Extreme Digital vásárlóinak nem kell aggódni, a rendeléseket természetesen fennakadás nélkül teljesítik, és a garancia, illetve a termékek visszaküldése is ugyanúgy fog működni, csak az átállás után ezeket már az eMAG felületén lehet intézni. A megszokott edigital.hu fiókok az eMAG.hu oldalon is elérhetők lesznek.

Fontos tudnivaló még, hogy a korábbi Extreme Digital üzletek ugyanúgy működni fognak tovább, csak az eMAG neve alatt.

Forrás, via HWSW

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid