Megújul a Google Maps, színesebb és sokkal pontosabb térképek jönnek

0

A Google Térkép rengeteget fejlődött az elmúlt években, és most egy újabb nagy frissítést jelentett be a keresőóriás, aminek köszönhetően sokkal pontosabb és látványosabb lesz a szolgáltatás.

Eddig nem igazán mutatta jól a térkép a különféle területeket földrajzi szempontból, ehhez be kellett kapcsolnunk a műholdas nézetet, a Google azonban aktivált egy új algoritmust, ami mesterséges intelligencia segítségével felismeri, hogy éppen mi található egy adott helyen (erdő, mező, sivatag, hó, hegy, stb.)

Az új eljárásnak köszönhetően gyakorlatilag a teljes térképet frissítik, sokkal pontosabb lesz, valamint színesebb is. Az óceánok kékebbek, az erdők pedig zöldebbek lesznek, és a zöld árnyalata arra is utal majd, hogy az adott területen mennyire sűrű a növényzet.

Az alábbi képen például Izland látható a régi és az új verzióval:

A frissítés után már látszanak pontosan a havas területek, a zöld árnyalatok pedig mutatják a növényzet jellegét, változását. A közlemény szerint mind a 220 támogatott országban hasonlóképpen megújul majd a térkép.

Fontos: a Google még csak most jelentette be a frissítést, egyelőre nem minden felhasználónál jelent meg, még mi sem látjuk az újfajta térképet. Érdemes türelemmel várni.

Egy másik érdekes újításról is szó esett, a városokban sokkal pontosabban fognak látszódni a kereszteződések, járták és járdaszigetek, amelyek a gyalogos közlekedést könnyítik majd meg. Ez azonban elsőként olyan városok esetében fog megjelenni, mint London, New York vagy San Francisco.

Forrás: Google

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Szakos Péter

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid