Motorola Moto X – még most is állja a sarat!

1

Egyik olvasónk küldte el tapasztalatait a Motorola Moto X készülékkel kapcsolatban, ezeket olvashatjátok a következőkben:

A tavaly nyáron bemutatott Moto X fél évet váratott magára, hogy Európában is kézbe vehessük, viszont a 2013-as év egyik legjobb készüléke volt. Kérdés azonban, hogy ennyi idő után vajon milyen helyt áll a most már a középkategória felső szegmensébe tartozó telefon.

 

Külső és hardver

A Moto X egy közel tökéletesen ergonomikus telefon. Szinte minden kézbe remekül simul, és jól használható a mindennapokban. A hátlap egy lágy tapintású műanyag, mely kényelmes és ízléses. A gombok mind a megfelelő helyen vannak, és a rendkívül vékony kávának köszönhetően ugyanakkora helyen elfér a Motorola 4,7 inches AMOLED kijelzője, mint ahol az Xperia Z1 Compact 4,3 inches megjelenítője. Talán vannak telefonok, melyek „vagányabbak”, de egyik sem adja át úgy ezt a kézbe simuló érzést, mint a Moto X.

moto-x

A hátlap alatt egy Snapdragon S4 Pro processzort találunk 2 Krait maggal, egyenként 1,7 Ghz-en. Bár ez nem mai gyártmány, mégis fenomenális erő van benne, mely a jól optimalizált rendszernek is köszönhető. Ha valaki nem tudja a specifikációkat, akkor nem is tudna különbséget tenni e között, és például egy Snapdragon 800-as lapkakészlettel rendelkező telefon között. Ráadásul a 2GB RAM, és az Adreno 320-as GPU (melynek ez esetben „csak” egy HD felbontású kijelzőt kell meghajtania) remekül szolgálnak játékok terén is.

Akkumulátor tekintetében a telefon egy 2200 mAh teljesítményű telepet vonultat fel, mely átlagosnak számít. A 24 órát kibírja, ha nem kamerázunk vele egyfolytában, ugyanis az rendkívül sok energiát kíván. Maga az eszköz is sokat fogyaszt a kicsit már korszerűtlen processzor miatt, de mint már említettem, az 1 nap kihúzható.

 

Szóval hol bukik meg a Moto x?

A relatív gyenge kameránál. Számomra ez eltántoríthat az egész készüléktől. Nem mondom, lehet jó képeket lőni a készülékkel, csak türelmesnek kell hozzá lenni, kell egy biztos kéz, és a HDR mód bekapcsolva egyfolytában. Viszont még így is sokkal több kromatikus aberráció és zaj van a képen, mint amennyit el tudnánk fogadni.

motorola-moto-x-black-white

Ironikus, hogy az egyik leginnovatívabb újítással érhetjük el az egyik legrosszabb funkciót a Moto X-ben. A quick capture technológiával (mely használata annyiból áll, hogy 2x megrázzuk a kezünkben a telefont mint ha kopogtatnánk egy ajtón) 2 másodperc alatt bejuthatunk a kamera applikációba. Ez gyors és könnyen használható. Más kérdés, hogy a kamera maradi, és közel sem jó.

 

Gyári Android

A Moto X az első terméke a Google-Motorola párosnak, ezért egy sima, letisztult Android 4.4-et kapunk. Ez nagyon hasonlít a Nexus 5 szoftverére, de azért mégsem teljesen „Google Android”. Nincs például rajta gyárilag Google Now Launcher, bár ez könnyen beszerezhető.

 

Szoftveres extrák

Sok gyártó azzal próbálja felhívni magára a figyelmet, hogy olyan funkciókat kínál, amiket mások nem (Pl.: LG-Knock Code) . Ez mára egy versennyé nőtte ki magát, ami nekünk, végfelhasználóknak rendkívül jó. És ebben a Moto X fergeteges. Sok telefonnál azt rontják el, hogy hiába pakolnak bele ilyen plusz dolgokat, ezeket meg kell tanulni. Nem segítik a mindennapokat, hanem még bonyolultabbá is teszik azokat. Nos, a Moto X olyan végtelenül egyszerű funkciókkal rendelkezik, melyek hihetetlenül hasznosak, és gyorsan mindennapi rutinná válik a használatuk. Vegyünk egy példát: Active Display. Ha jött egy értesítésünk, akkor az a kijelző pulzál, és ha fölfele pöccintünk, akkor megjeleníthetjük azt, ha lefele, akkor szimplán feloldjuk a telefont.

moto

A következő funkció: Trusted Bluetooth. Tulajdonképp csak annyiról szól, hogy ha egy bizonyos eszköz a közelben van, legyen az egy bluetooth-on párosított okosóra, vagy Bluetooth-kihangosító, fülhallgató, akkor ha be is állítottunk magunknak egy biztonsági kódot a telefonon, nem fogja azt elkérni.

 

Összegzés

A Moto X talán most is az egyik legjobb középkategóriás telefon, amit kapni lehet. A kamerán kívül szinte minden téren átlagon felül teljesít. A 720p-s felbontás nem eget rengető, de elvégzi a dolgát (számomra nem is kell jobb). Lehet, hogy nem veri meg a mai 4 vagy 8 magos telefonokat, de nincs is szüksége rá. Sajnos a kései érkezése miatt nem kerülhetett versenybe a felsőkategóriás telefonokkal, és sokak szerint „ túl kicsi”, „túl kevés”. Nos, most hogy így megismertem, szerintem egyáltalán sem nem túl kicsi és nem is túl kevés.

Az cikket egyik olvasónk, Richárd küldte be.

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid