Néhány kompromisszummal érkezik a Google Pixel 9a

0

Nemrég mutatták be a Google Pixel 9 készülékeket, amelyek belsejében Tensor G4 lapkakészlet zakatol. A sorozatból már csak a pénztárcabarát Pixel 9a hiányzik, amely a szóbeszédek szerint valamikor 2025 tavaszán jelenhet meg. Az okostelefonban ugyanúgy a G4-es chipset fog dolgozni, de lesz néhány kompromisszum, amit meg kell majd emésztenünk.

Persze abban nincs semmi meglepő, hogy a sorozat büdzsékategóriás modelljén eszközölnek majd néhány kurtítást. Habár a Google Pixel 9a belsejébe ugyanúgy Tensor G4-et szerelnek, mint drágább testvéreibe, Exynos 5400 helyett csak 5300-as modem kerül majd a mobilba, ami azért szomorú, mert a Pixel 9 készülékek esetében alkalmazott újabb változat kevésbé hajlamos a melegedésre, és energiahatékonyabban működik.

Ráadásul így a műholdas kapcsolatnak is búcsút mondhatunk, amellett, hogy a hálózati teljesítmény sem lesz olyan kiemelkedő, mint a többi Pixel 9 készülék esetében. Igazából nem először hallani erről, korábban már beszéltek hasonló módosításokról. Az új szivárgás csupán megerősíti ezeket az értesüléseket.

Nyilván nem csak a lapkakészlettel kapcsolatban lehetnek kompromisszumok. A Google Pixel 9a-n valószínűleg a kamerák sem lesznek olyan menők, mint a széria többi tagján. Ráadásul a már említett Tensor G4 chipsetet és a többi komponenst műanyag burkolat alá fogják szerelni, ami vaskosabb kialakítást és kevésbé jó hőelvezetést eredményezhet.

Forrás: Android Authority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid