Nevetségesen könnyű átverni a Galaxy S8 arcfelismerőjét (frissítve)

6

A nem túl jól elhelyezett ujjlenyomat-olvasó, valamint az íriszszkenner mellé a Samsung egy harmadik biometrikus azonosítási rendszert is beépített a Galaxy S8-ba, de úgy néz ki, hogy nem volt túlzottan sok értelme a dolognak. (A cikket kiegészítettük a Samsung hivatalos állásfoglalásával.)

Az “új” azonosítási metódus a “Face recognition”, vagyis az arcfelismerés, persze egyáltalán nem egy forradalmi fejlesztésről van szó, sok telefonban láthattunk már hasonlót.

A fő probléma ezzel az azonosítási móddal, hogy rettentően könnyű átverni. Az alábbi videón jól látszik, hogy elég egy egyszerű fotót a telefon elé tenni a tulajdonos arcáról, és azonnal fel is old a készülék. Még a nyomtatással sem kell bajlódni, elég ha egy másik mobilon mutatjuk a képet.

A Google egyébként 2011-ben vezette be az arcfelismerést az Android 4.0-ban, de azt is ugyanilyen könnyen át lehetett verni. Aztán a Samsung 2012-ben kicsit javított a módszeren, ugyanis pislogni is kellett egyet a feloldáshoz. Most azonban úgy néz ki, hogy erről megfeledkeztek, hiszen a Galaxy S8 arcfelismerője nem kér pislogást.

Persze ne gondolja senki, hogy a pislogásos verzió sokkal biztonságosabb, ezt is nagyon könnyű átverni, csak ehhez két kép kell.

Frissítés: a Samsung reagált a hírre, alább olvasható a vállalat hivatalos állásfoglalása.

“A Galaxy S8 a legmagasabb szintű hitelesítést biztosító írisz-szkennertől kezdve az ujjlenyomat olvasón át a biometrikus azonosítás számos szintjét kínálja. Továbbá a Galaxy S8-at a felhasználók különböző módon, így biometrikus azonosítással és olyan kényelmi megoldásokkal is feloldhatják, mint a jelkódzár vagy az arcfelismerés.

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy az arcfelismerés – bár kényelmes – kizárólag a Galaxy S8 készülék feloldására használható, és nem alkalmas a Samsung Pay vagy a Secure Folder elérésének hitelesítésére. A Samsung még a Galaxy S8 és S8+ piaci bevezetése előtt elérhetővé tesz egy rendszerfrissítést a készülékek arcfelismerőjéhez.”

forrás: YouTube, via GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid