Nokia 9000 Communicator: ilyen volt egy “okostelefon” 1996-ban

0

A kilencvenes évek közepén még az internet és a GSM technológia sem volt túlzottan elterjedt, de már ekkor készült olyan eszköz, ami valamelyest kiérdemelte az okostelefon jelzőt. Akkoriban persze ez a fogalom még nem létezett.

A Nokia 9000 Communicator 1996 augusztusában debütált, és maga a készülék 400 grammot nyomott, vagyis nem volt éppen pehelysúlyú. Ez persze nem meglepő, hiszen a finn vállalat gyakorlatilag két eszközt olvasztott össze. Az előlap egy Nokia 2110 mobiltelefonra épült, amire egy zsanér segítségével egy QWERTY billentyűzetet tartalmazó, 24 MHz-es Intel 386 processzorral felszerelt mini számítógépet szereltek. A memória összesen 8 MB volt, de ezt három részre osztották, 4 MB-on osztoztak az alkalmazások, 2 MB jutott programmemóriának, és szintén 2 MB a felhasználói adatoknak.

A nagyobb, belső LCD kijelző 640×200 pixelen jelenítette meg a tartalmakat, a rendszer pedig a Geoworks által fejlesztett, DOS-ra épülő PEN/GEOS 3.0 volt. A grafikus felületet úgy alakították ki, hogy valamennyire hasonlítson a Windows 95-höz, de persze kinézetben és tudásban is messze volt a Microsoft rendszerétől.

A Nokia 9000 Communicator a maga kezdetleges módján elég sok mindent tudott, lehetett vele e-maileket írni, volt beépített szöveges webböngésző, naptár, számológép, sőt, még faxot is lehetett fogadni, bár meglehetősen lassan. A GSM hálózatot használó CSD kapcsolat 9600 bit fogadását tette lehetővé másodpercenként (9,6 kbit/s), amivel durván 40 másodpercbe telt, mire egy oldal megérkezett. A böngészés hasonlóan döcögős volt.

Adatkapcsolati téren adott volt ugyebár a GSM hálózatok használata, illetve az infraport, ezek mellett lehetőség volt számítógépre csatlakoztatni a készüléket D-sub porton keresztül. A Bluetooth és a WiFi akkoriban még nem volt opció.

Érdekesség, hogy a készülék két fele, vagyis a telefon és a számítógép teljesen függetlenül működött egymástól, ha az egyiket kikapcsoltuk, akkor a másik attól még használható maradt. Némi kapcsolat azonban mégiscsak volt köztük, ugyanis a QWERTY billentyűzettel lehetett SMS-t írni és névjegyeket szerkeszteni a telefonon.

Nokia 9110i Communicator

Pár évvel később megérkezett az utód is, a Nokia 9110i Communicator, ami sokat fejlődött. Már csak 253 grammot nyomott, és a külső antennát be lehetett hajtani a házba. A processzort is lecserélték, mégpedig egy 33 MHz-es, AMD gyártmányú 486-ra, illetve már MMC kártyával lehetett bővíteni a memóriát.

Via GSMArenacollectionerus.ru

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid