Október 21-én érkezhet a Samsung Galaxy Z Fold Special Edition

0

A Samsung bejelentette, hogy október 21-én új Galaxy készüléket fognak bemutatni. A dél-koreai gyártó nem részletezte, hogy mi lesz a leleplezésre kerülő termék neve, de a legtöbben úgy vélik, hogy a Galaxy Z Fold 6 Special Edition fog aznap megérkezni.

Habár már csak napok vannak a leleplezésig, még mindig nem tudjuk biztosra megmondani, hogy mi lesz a hajlítható kijelzős okostelefon neve. A legtöbben Galaxy Z Fold Special Edition-ként hivatkoznak rá, de akadnak olyan források, amelyek Galaxy Z Fold 6 Special Edition-nek nevezik. Legalább azt tudjuk, hogy miként fog kinézni, mivel a közelmúltban kiszivárgott egy kép, amelyen a készülék látható. Az okostelefon a nyáron bemutatott Galaxy Z Fold 6-hoz képest vékonyabb profilt fog kapni.

A Galaxy Z Fold Special Edition (most maradjunk ennél az elnevezésnél) állítólag mindössze 4,9 mm vékony lesz kinyitott állapotában, összecsukva pedig 10,6 mm. A szóbeszédek szerint a készülék meghajtásáról a Snapdragon 8 Gen 3 lapkakészlet gondoskodhat, hátoldalára pedig 200 megapixeles elsődleges kamerát szerelnek. A külső borítás megfelel majd az IP48 besorolás követelményeinek. Az okostelefon külső részére 6,5 hüvelykes, belülre pedig 8 colos megjelenítőt építenek majd.

Mondjuk ez a telefon számunkra sokkal érdekesség, mint valóban megvásárolható készülék. És most nem a várhatóan brutális vételárára gondolunk, hanem arra az előzetes információra, mely szerint a különleges kiadású Galaxy Z Fold telefon csak Dél-Koreában és Kínában lesz kapható.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid