Olcsóbb lett a Honor Watch Dream okosóra és a Honor FlyPods Youth fülhallgató

0

Ezúttal néhány Honor terméket mutatunk, amelyeket jelentős kedvezménnyel lehet most beszerezni. Van köztük két remek okosóra, az egyik nőknek, a másik férfiaknak, és egy vezetéknélküli fülhallgatóról is lesz szó.

Honor Watch Dream (és Magic)

A rózsaszín Honor Watch Dream (Ceramic Version) egy kifejezetten nőknek szánt okosóra (de kapható kék színben is), ami fém és kerámia felhasználásával készült, és meglehetősen vékony is lett, a szíja ráadásul cserélhető. A ház az 5ATM szabvány szerint vízálló, a megjelenítésért egy gyönyörű, 1,2 colos, 390×390 pixeles AMOLED kijelző felel, és átlagos használattal egy hetet is elmegy az óra egy töltéssel.

Funkciókból nincs hiány, hiszen az okosóra kompatibilis Android és iOS készülékekkel is, így kijelzi például az értesítéseket, de van benne saját GPS-vevő és NFC chip is. Természetesen kapunk mindenféle sportolással kapcsolatos lehetőséget, pulzusmérőt, illetve folyamatos aktivitásmérést is.

A Honor Watch Dream (Ceramic Version) egy limitált prémium kiadás, emiatt kell egy kis felárat fizetni, ám a HWCNapidroid kuponkóddal 279,99 dollár helyett mindössze 164,99 dolláros áron lehet lecsapni rá korlátozott ideig. Így az EU Priority line szállítással nagyjából 49.500 Ft-ból jön ki az okosóra ezen a linken. (Az EU Priority Line szállítás pedig többnyire vámmentes, de nem 100%-ban.)

A Honor Watch Magic pedig úgy jön a képbe, hogy ez gyakorlatilag ugyanazt tudja, csak inkább a férfiakat célozza meg, az ára pedig még kedvezőbb. A GearVita oldalán most alapból is akciós a kütyü, viszont a HWNapidroid kódot felhasználva olvasóink 115,99 dollárért kapják meg, ami így az EU Priority Line szállítással durván 36.000 Ft-ból jön ki (Hivatalos hazai ár: 58.000 Ft).

Honor FlyPods Youth

A Honor FlyPods Youth egy kompakt, mégis nagy tudású, és kiemelkedő minőségű vezetéknélküli fülhallgató. Pehelykönnyű, kényelmes, jó a hangzása, és a tokja egyben extra akkumulátor is, amivel akár 12 óra folyamatos zenehallgatás is lehetséges konnektor nélkül. Természetesen headsetként is használható, és említést érdemel még a zajszűrő funkció, valamint az IP54-es cseppálló kivitel.

Ez az apró kütyü a HHTWSAPirl kuponnal most 56,99 dollárba kerül, ami az EU Priority Line szállítással kb. 18.000 Ft-ra jön ki ezen a linken.

 

Biztosan nincs vámolás, ha EU raktárból rendelsz, vagy ha a végösszeg 37 euró (~42 dollár) alatt van.

Számos webáruház kínál valamilyen vámmentes szállítási módot az EU raktárakon kívül is. Ezek a legtöbbször jól működnek, az esetek 95-99%-ában valóban nem lesz vámolás, de előfordulnak ritka kivételek, amikor mégis fennakadnak a vámon. Ilyenkor a plusz költségek alapvetően a vásárlót terhelik, de írni kell az adott webáruháznak, általában ki lehet alkudni legalább egy részleges kompenzációt.

Ismertebb vámmetes szállítási módok (ezek nem EU raktárak):

Gearbest:

  • EU Priority Line (általában jól működik, sokan használják)
  • Europe Registered – új! (120 dollár alati termékeknél elérhető, jól működik)
  • Netherlands Registered(PDM) – új! (jól működik, közel 100%-os megbízhatóság)
  • EU Railway Priority Line (nagyobb méretű termékekhez, lassú de megbízható)
  • EU Express (régebbi jól működött, az utóbbi időben már nem annyira biztos, de a legtöbbször nincs vele gond)

A terméklapon nem látszik az összes opció, a rendelési oldalon válassz végleges szállítási módot. A legtöbb terméknél a fentiek közül egy, vagy esetleg kettő érhető el, nem az összes.

Banggood:

  • EU Priority Line (általában jól működik, sokan használják)
  • European Direct Mail (helyette már EU Priority Line szokott lenni)
  • European Railway Direct Mail (nagyobb méretű termékekhez, lassú de jól működik)

GearVita

  • EU Priority Line (a legtöbbször működik, de nem 100%-os)

Tomtop:

  • Duty Free Shipping (sajnos nem mindig működik, számolni kell a vámolással, de az alap szállítási módoknál jobb)

Geekbuying:

  • EU Priority Line (jól működik, nem szokott vele probléma lenni)

Forrás: GearVita

 

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás
NapiDroid