A OnePlus 7 lesz az első Snapdragon 855-ös mobil (Frissítés: mégsem!)

0

Végre hivatalosan is bemutatták a Qualcomm új csúcskategóriás lapkakészletét, a Snapdragon 855-öt, és az eseményen többek között a OnePlus vezetője is felszólalt, aki több érdekességet is elárult.

Frissítés: az esemény után kiderül, hogy fordítási hiba történt. A bemutató eredeti, kínai diáján az olvasható, hogy a OnePlus új csúcsmobilja az elsők között kap Snapdragon 855-ōt, míg az angol verzióba már csak annyi került bele, hogy ez lesz az első.

 

Az eredeti cikk:

Korábban a Samsung volt kivételes helyzetben, és más gyártók csak később juthattak hozzá a Qualcomm aktuális sztár lapkakészletéhez. Így volt ez a Snapdragon 835-nél és a 845-nél is, ám jövőre már más lesz a helyzet. Az első Snapdragon 855-ös mobilt a OnePlus adja ki 2019 elején a vállalat fejese szerint.

Az eseményen csak úgy hivatkoztak a készülékre, hogy a OnePlus 2019-es zászlóshajója, tehát a OnePlus 7 név még nem teljesen biztos, de mindenképpen ez a legvalószínűbb.

A másik érdekesség, ami szintén elhangzott a bemutatón, hogy az első 5G-s telefont a OnePlus hozza el Európába. Azt azonban még nem tudni, hogy ez ugyanaz lesz-e, mint a már fentebb említett mobil, ugyanis a Snapdragon 855 elérhető lesz 4G-s és 5G-s verzióban is (az elsőbe X24-es, a másodikba pedig X50-es modem kerül, utóbbi már tudja az 5G sebességet).

Persze mindezt meg is kell majd fizetni, állítólag a OnePlus 5G-s telefonja 2-300 dollárral lesz drágább, mint az idei készülékeik, vagyis nagyságrendileg olyan 210 és 250 ezer Ft közötti összegre lehet számítani. Ez mondjuk még mindig olcsóbb, mint amennyibe a nagyobb gyártók top mobiljai kerülnek.

Via PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid