Optikai zoom lesz a HTC csúcsmobilokban

0

A HTC olyan szintre szeretné hozni a mobiljai fotózási képességeit, hogy azok akár a kompakt fényképezőgépekkel is versenyre kelhessenek. Terveik szerint az okostelefonok lesznek az elsőszámú fotózásra használt eszközök, és már csak a professzionális munkához lesz majd értelme külön erre alkalmas fényképezőgépeket használni.

Mindez már 1-2 éven belül megvalósulhat, ugyanis hatalmas fejlődés várható az optika terén, és már a mobilba épített optikai zoom-tól sem állnak annyira messze (persze a viszonylag régi Nokia N93 már rendelkezett ezzel a képességgel, de a mai vékony érintőképernyős mobiloknál azért nehezebb ezt megvalósítani).  A vállalat elítéli az okostelefon-kamera keresztezésen alapuló próbálkozásokat is, mint amilyen páldául a Samsung Galaxy S4 Zoom volt, mivel ezek nem túl praktikusak, és meg is buktak a piacon.

A HTC szerint a későbbi mobiljaik még a drága DSLR kamerákkal is versenyre kelhetnek majd, ami nem lenne semmi, de azért érdemes fenntartással kezelni a dolgot. Mindenesetre 1-2 éven belül kiderül, hogy mennyi is valósul meg ebből.

AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid