Összefogott a Facebook, a Google, az Apple és még sokan mások

2

Sajnos egy igen szomorú esemény miatt voltak kénytelenek összefogni a legnagyobb amerikai technológiai vállalatok vezetői, ugyanis az Egyesült Államok jelenlegi elnöke, Donald Trump tegnap kiléptette az országot a párizsi klímaegyezményből.

Trump korábban már többször hangot adott annak, hogy nem hisz a globális felmelegedésben, csak egy városi legendának tartja azt, és a környezetvédelemmel kapcsolatos törekvések csak hátráltatják az amerikai gazdaságot. A mostani lépésre tehát lehetett számítani, mégis hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az elnök kiléptette az Egyesült Államokat az egyezményből.

A legnagyobb technológiai vállalatok vezetői az utolsó pillanatban is kérlelték Donald Trumpot, hogy változtassa meg a döntését, de sajnos még az egységes fellépés is kevés volt.

A SpaceX-et és a Teslát is vezető Elon Musk az elsők között adott hangot felháborodásának, és azt írta, hogy ha valóban kilépnek az egyezményből, akkor otthagyja az elnök tanácsadó testületét (korábban maga Trump kérte fel tanácsadónak).

Mark Zuckerberg sem örült a döntésnek, szerinte ezzel az elnök egyenesen veszélyezteti a gyerekek jövőjét. A Google vezetője, Sundar Pichai is nagyot csalódott, és hozzátette, hogy a vállalat továbbra is mindent meg fog tenni egy tisztább jövőért a saját hatáskörén belül. Az Apple-t vezető Tim Cook pedig telefonon is győzködte Donald Trumpot, hogy változtassa meg döntését, de hiába. Rajtuk kívül sok más vezető is beállt a sorba, többek között a Microsoft, az Amazon, a Twitter, az Intel, a HP és a Dell is ellenezte a lépést.

A döntés miatt a mémgyárak is beindultak, bár ehhez a témához azért nehéz viccesen hozzáállni.

via HVG

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid