A Realme bejelentette a 320 wattos gyorstöltést

0

A Realme napok óta szellőzteti villámgyors töltési technológiáját, amelyet most végre részletesen is bemutatott. A metódus a 320W SuperVOOC Charge nevet kapta, és jelenleg a leggyorsabb, okostelefonok töltésére szolgáló eljárás a világon.

Az Oppo zászlaja alatt ténykedő márka azt állítja, hogy az általuk fejlesztett metódus mindössze 4 perc 30 másodperc alatt képes feltölteni egy okostelefon akkumulátorát. Mindössze egy perc alatt 20 százaléknyi energiát tölthetünk a készülék telepébe, és kevesebb mint két perc elteltével elérhető az 50 százalékos töltöttség. Ez azért nem piskóta.

A Realme technológiája valamivel gyorsabb, mint a Redmi által bemutatott 300 wattos megoldás, amelynek segítségével egy 4000 mAh kapacitású akkumulátort 4 perc 55 másodperc alatt lehet teljesen feltölteni. Sajnálatos módon a márka szóvivője nem árulta el, hogy mekkora akkumulátorral tesztelték ezt a bizonyos 320 wattos metódust, vagyis egyelőre nem lehet pontosan meghatározni, hogy a két cég fejlesztése közül melyik a valóban fürgébb.

Azt viszont nem titkolták, hogy a 320 wattos töltést produkáló hálózati adapter a “Pocket Cannon” (zsebágyú, találó) névre hallgat, teljesítménysűrűsége pedig 3,3 watt/köbcentiméter, miközben a mérete nagyjából ugyanakkora, mint a korábbi 240 wattos töltőé. Az adapter támogatja az összes elterjedt töltési protokollt, vagyis a zsebágyú kompatibilis az UFCS-vel (egészen 320 wattig), a Power Delivery-vel és a SuperVOOC-kal is. A töltő két USB-C porttal van felszerelve az egyidejű töltéshez: az egyik 150 wattot ad le Realme okostelefonoknak, a másik pedig 65 wattot a kompatibilis laptopoknak.

A márka leleplezte az “AirGap” névre keresztelt feszültségtranszformátort is. Ebben egy érintkezésmentes, elektromágneses kialakítás található, amely biztosítja, hogy a magas feszültség el legyen szeparálva az akkumulátortól, amikor olyan meghibásodások ütnek be, mint az áramkörök üzemzavara, ezáltal biztosítva a kockázatmentes, biztonságos töltést. A Realme azt állítja, hogy ez a trafó kisebb, mint egy ujjbegy, és 20 voltra csökkenti a feszültséget az akkumulátor védelmének érdekében. A komponens 98 százalékos energiahatékonyságot biztosít a 320W SuperSonic Charge számára.

Gyorstöltés mellett ismertetésre került egy 4420 mAh-s hajlítható akkumulátor is. A telep összesen négy cellából áll, és ezek mindegyike vékonyabb 3 milliméternél, viszont 10 százalékkal nagyobb kapacitást biztosít, mint a hagyományos kialakítású aksik. Mindebből okkal feltételezhetjük, hogy a Realme egy hajlítható okostelefonnal készül a színfalak mögött, de mivel eddig még nem hallottunk róla, egyelőre hanyagoljuk a spekulációkat.

A Realme bemutatóján nem csupán akkumulátorokról és töltésről beszéltek, további innovációkat is lelepleztek. Az egyik például az úgynevezett szilárdtest gomb volt, amelynek segítségével okostelefonok kameráit lehet irányítani, intuitív érintéses vezérlőkkel az azonnali zoomoláshoz és a gyors kattintásokhoz, azt az érzetet keltve, mintha egy hagyományosabb fényképezőgép lenne a mobilunkba építve.

A tükröződésmentes kijelző is megér egy misét, a kutatásért és fejlesztésért felelős részleg állítólag a molylepkék szemét vette alapul, amikor megtervezték a képernyőt. A panel képes akár 80 százalékkal csökkenteni a tükröződéseket, papírszerű textúrát biztosítva, ami erős napfényben is kényelmes böngészést tesz lehetővé. Ez a mérnöki bravúr állítólag alacsonyabb fényerő mellett is jó láthatóságot biztosít, miközben csökkenti az energiafogyasztást.

Mindezeken kívül még szó esett az AI Motion Picture technológiáról és az AI Gaming Super Resolutionről. Az AI Motion Picture működését a NEXT AI teszi lehetővé, a technológia képes egyetlen képből dinamikus, 25 fps-es videót készíteni, míg az AI Gaming Super Resolution az eszközön futó mesterséges intelligenciát alkalmazza a simább, folyamatosabb vizuális élmény megvalósításáért. A Realme Holo Audio szintén a játékélményt igyekszik még immerzívebbé tenni azáltal, hogy lehetővé teszi a hangok elhelyezésének beállítását, miközben a bejövő hívásokról szóló értesítések még véletlenül sem zavarják meg a koncentrálásunkat a virtuális csatákban.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid