Rekord bevétel az LG-nél

1

Az LG nyilvánosságra hozta a tavalyi évre vonatkozó eredményeit, amelyből kiderült, hogy összességében sikeresen zárta 2017-et, de a mobilos divízió továbbra is veszteséges.

A vállalat 2017-ben 55.4 milliárd dolláros bevételt könyvelhetett el, ami 10.9%-os növekedés a 2016-os eredményhez képest, és ez rekord is egyben, hiszen sosem volt még ilyen magas ez a szám a vállalat történetében. Az éves nyereség ebből 2.23 milliárd dollár, tehát összességében nagyon jól teljesített a vállalat. Ebben az eredményben egyébként a prémium háztartási eszközök és a televíziók piaci sikerei játszották a kulcsszerepet.

LG logo

Ha csak a negyedik negyedévet nézzük, akkor sem lehet panasza a gyártónak, hiszen 15.3 milliárd dolláros bevétellel és 330.9 millió dolláros nyereséggel zárták az elmúlt időszakot.

A mobilos divízió viszont továbbra is veszteséges. Bár a bevétel 2.77 milliárd dollárra nőtt, még így is 192.33 millió dollárt veszített a részleg a negyedik negyedévben. A tendencia viszont javuló, hiszen az ezt megelőző időszakban 331.37 millió dolláros volt a veszteség. Az LG három kulcsterméket emelt ki ebből a szegmensből, a V30-at, a Q6-ot és az X4+-t. A G6 úgy néz ki, hogy már kevésbé fontos a vállalatnak, és az egész széria sorsa kérdéses. A G7 fejlesztését állítólag teljesen elölről kezdték, de azt sem tudni biztosan, hogy lesz-e egyáltalán ilyen mobil valamikor a jövőben, vagy esetleg más néven jön a G6 folytatása.

Az LG-nél összességében hasonló lehet a helyzet, mint a Sony esetében, tehát a veszteséges mobilos ágazat ellenére is maradnak a szegmensben, nehogy kiessenek a “játékból”.

Via AndroidPolice

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid